Elkezdődött-félig-meddig

 2009.02.20. 22:41

Február 14-én tartotta Kriszta az első tréninget. Elmesélte az ABA terápia alapjait, és nagyon helyesen a hangsúlyt a videókra tette. A videók egyrészét már láttam, de így most jobban értettem, hogy mi is a reinforcer (megerősítő) az egyes esetekben, továbbá kiderült, hogy mi a teendő, ha a gyerek olyat ront el, amit már korábban tudott. Ilyenkor alkalmazzák a transfer trialt, egy olyan dolgot iktatnak közbe, amit biztosan tud a gyerek, hogy azért jutalmazhassák és fennmaradjon a pozitív, jutalmazó légkör. Az előadás nagyon profi volt és elég jó hangulatban telt az egész.

Lili az elején iszonyő megható volt, mert Tünde, a jelenlegi fejlesztője is jött, és nagy örömmel fogadta, ami persze Lilis, célirányos öröm volt, vagyis a táskáját csekkolta, hogy akkor hol is vannak a jó kis feladatok, amiket ő úgy imád. Kiderült, hogy azok nincsenek, és akkor húzta be a szobájába, hogy neki mégiscsak ott a helye, vele, a dolgozó asztaluknál. Mikor kiderült, hogy Tünde most nem hozzá jött, akkor elnyafizta magát. P-t gyorsan "utasítottam", hogy csináljon meg vele pár faladatot. Tanulásfüggő a lányom!

Erről jut eszembe, hogy nagy öröm ilyen jeleneteket látni, ez a szobába húzás is olyan dolog, amiről konkrétan 2-3 hónapja is azt gondoltam, amikor láttam egy jóképességű bajtársát ezt csinálni a korai folyosóján a terapuetájával, hogy a Lili ezt sosem fogja, hisz még ennyi kapcsolata sincs az emberekkel. De Tündével van, és egyre jobban figyel kifelé, nézi az ajtón érkező terapuetákat, kijön gyakran a csöngetésre, és igaz,  hogy néha eltéríti a növény az előszobában, de a szándék megvan benne. Ezt is Catherine Maurice-nak köszönhetem. Ő írta, a kislánya kapcsán, hogy kényszeresen nyomult addig, amíg valami jelet nem adott, hogy észleli az érkezőket és távozókat. Éljen a tekintélytisztelet!

Fú, de eltértem a tárgytól.

Szóval az előadáson szó volt a pairing-ről. A terapeutát, mint semleges ingert társítani kell a megerősítökkel, vagyis mindenfajta elvárás nélkül adniuk kell Lilinek. Ha éhes, kaját, ha hintázni akar, azt, és ajánlgatni a játékokat, meg bemérni, hogy melyik megerősítő mennyire hat valóban akként.

A végén még itt maradt Kriszta és megmutatta az első jeleket nekünk, szülőknek, mivel nálunk már ugye megvolt a pairing szakasz az elmúlt 2 évben, és akkor kezdhetjük a mand traininget. Ez a kérés tanítása és a demand szóbol származik a szakkifejezés.

Ezek a jelek vannak: nyit, fel, hinta, lánc (vagy kábel vagy cső), háli (hálózsák) meg joghurt.

 

Címkék: terápia fejlődés jel mand pairing megerősítő catherine maurice

A bejegyzés trackback címe:

https://abaterapia.blog.hu/api/trackback/id/tr5955716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.