Ez a hét sok, társas elfoglaltság jegyében zajlik, amit én szeretek, Lili pedig elég jól visel. Persze ilyenkor jobban kiütközik különbözősége, amikor hosszú nyakbanülős úton semmiről nem kommunikál, illetve, hogy általában semmiről nem kommunikál. Nem hoz oda dolgokat, nem mutat meg, és nem is nagyon reagál a többiekre. De ez nem teljesen igaz, mert annyi változás azért van, hogy tudja, hogy mire használhatja az embereket, és arra használja is: nevezetesen odabújik, mert az finom, felveteti magát, mert az dobaláshoz vezet, és hinnyázik, mert akkor bekerül a hintába, előbb vagy utóbb.

Jobban felismeri a helyszíneket, rögtön tudja, hogy játszón vagyunk például, már mielőtt odaérünk, tudja, hogy akkor érdemes a hinnya (hinta) szót hangoztatnia. Meg azzal is elégedettnek kell lennünk, hogy bárhová vihető: nincs hiszti, sikítás, düh, semmi. Ő elvan. Van, ahol kifejezetten jól, mint az állatkert kisállatsimogatójában, ahol eksztatikus állapotban van a kecskéktől, bárányoktól, vagy a dunai sétahajózáson, ami nagy vivizést eredményez. Máskor, mint ahogy írtam, örül, de nagyon magában teszi ezt.

A hétköznapokban még nincs nagy változás a viselkedésében, csak ezek az apróságok, és még olyanok, hogy most már nagyritkán magától is mondja, hogy ojo, a golyóra, illetve, hogy amint bekerül az ágyba, egészen halkan, alig érthetően azt mondja, hogy háji (háli-a hálózsák). A hangjai, szavai elég egyformák, szerintem lehet, hogy ezzel logopédusnak kéne foglalkoznia. Például hinnya, néha átmegy anyja-ba, a háli pedig hányjá-ba, ami majdnem ugyanaz. Persze ezek az eltorzult szavak nincsenek megerősítve. Most a magánhangzók mellett a lányok megpróbálják tanítani a mássalhangzókat is: p, b stb. Ő kb. a j-t, h-t, m-t, ny-t és n-t használja, nem túl sok. B vagy d betűt kb. egy hétig hallottam tőle, p-t még soha. Nem tudom, hogy előhozhatóak-e ezek a hangok, az irodalomban erről a jelenségről nem olvastam, csak arról van szó, hogy megtanítják és kész.

A terápia annyiban újult, hogy amikor nem asztalnál vannak a lányok vele, akkor megpróbálnak játszani, és alkalmazni az asztalnál tanultakat: babát etetni, itatni, autót tologatni, tolójátékot tologatni, babának a babakocsiját, építőzni. Sok gyakorlással így a játéktevékenysége is átalakulhat, és jobban megfelel majd az életkorának. Erre utaló jel, hogy néha kezdeményez szociális játékot, odagurít spontán egy golyót asztali helyzetben, és a baba itatása is előfordul spontán módon.

Címkék: játék kommunikáció szavak fejlődés szociális vokalizáció asztali elrendezés

A bejegyzés trackback címe:

https://abaterapia.blog.hu/api/trackback/id/tr811069415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SzÉva 2009.04.21. 11:44:14

Kedves marubi,

Nagy érdeklődéssel olvastam bejegyzéseit kislánya ABA/VB terápiájáról. Gratulálni szeretnék Lilinek, önnek, és az egész team-nek csodálatos munkájukhoz! Én egy pszichológus vagyok, az USA-ban (NY) éltem és tanultam 15 évig és 10 éve foglalkozok autista gyerekekkel az ABA/VB módszert használva. Örömmel látom, hogy Magyarországon is használják ezt a módszert. Ha lenne rá mód, kapcsolatba szeretnék lépni Krisztinával. Az e-mail címem: evi_sz@zahoo.com

Köszönöm, és további sok sikert kivánok a kislányának.

Szulyovszky Éva
süti beállítások módosítása