A talán volt a legjellemzőbb érzésem ebben az időben. Vajon jogosan érzem, hogy nem olyan, mint amilyennek lennie kéne? Hogy lehet, hogy ilyen „önálló” már 3 hónaposan, hogy karban soha nem nyugszik meg. Ha sír, akkor nagyon sír, és kész. Akár karban van, akár nem. Rázástól azonban könnyen megnyugszik. Normális lehet-e, hogy öt hónaposan teljesen elhagyja a sírást, és innentől fogva csak akkor sír, ha kifejezetten kínozzák, mint pl Dévényen, de akkor viszont megállíthatatlanul és vigasztalhatatlanul. Még ma is látom, hogy hiányzik a sírás bizonyos formája. Az, amikor egy gyerek kiborul és hirtelen nagy könnyeket hullajt, mimikája élénk szenvedést fejez ki. Ő, ha néha elege van a terápiából vagy elesik sír, de mintha arra törekedne, hogy visszafogja a sírását. Persze van némi hiszti, de az inkább ilyen könnymentes, nyafizós. Ha meg könnyes, akkor általában azért van, mert valamitől fél. Az is feltűnt akkoriban, hogy bizonyos szituációkban másként viselkedik, mint a legtöbb gyerek. Babakocsijában ülve inkább pihen, mint nézelődik, autós ülésében csöndben elvan. És úgy általában jól elvan a játékaival, nem igényel minket annyira, mint más gyerek a szüleit. Megjelent valamelyest az idegenfélelem nála, de nem társult erősödő ragaszkodással.

 Egészen kiskorától kezdve ugyanakkor nagyon jól és intenzíven tudott játszani a játékaival. Hosszan rázta a csögőt például, finommotorikailag ügyesnek tűnt és főleg kitartónak. Ezt mindannyian az intelligencia jelének vettük.

Következő utunk a Korai Fejlesztő Központba vezetett, szintén 7 hónapos kora körül, ahol az első komolyabb aggodalmat elhintették bennünk. Azt mondták, hogy habár megcsinált mindent, amit egy 7 hónaposnak tudnia kell, de minőségében eltérően, éretlenebb benyomást tesz, azt mondták babásabb, mint egy hét hónaposnak lennie kéne. Nehezen volt megfogható, hogy mire gondolnak, mert konkrétan nem várták el a kúszást, és sok minden elvárhatót teljesített, de valahogy meglátták azt, amit én is érzékeltem. Hogy nem figyel annyira, mint kéne, illetve van, amire figyel, de nem arra, ami a szokásos. Így kevésbé nézi az emberi arcokat. Nem akarja felfedezni annyira a világot, mint kortársai, és nem reagál olyan gyorsan az ingerekre, mint kellene. Ez volt az első nagy arcul csapás. Hogy nem csak képzelődöm, tényleg más, mint a többi gyerek. Nehéz ilyenkor jól megítélni, mert a többi gyerek is van, hogy ilyen, van, hogy olyan. Vannak köztük bátrabbak, óvatosabbak, szociálisabbak, kevésbé, ezért könnyű volt mindig belemagyarázni, hogy lehet, hogy csak félénk, passzív, majd kinövi. Vagy lehet, hogy csak fáradt, lassan fejlődik, oxigénhiányos, akármi.

Kilenc hónapos volt, mikor visszamentünk tanácsadásra. Azt mondták, hogy passzívabb, mint kéne. Nem utánoz annyira, mint kéne, Bár a mozgása nem teszi lehetővé, de mégis többet kéne a szüleihez közelednie, és nem jó jel a sztereotip mozgása, ami a repkedést előzte meg: erőteljes rugdosás, merev kéztartás, merev szájtartás. Kaptunk játékötleteket, hogyan fejlesszük Lilit. Ezt meg is kezdtük, bár eleinte erőltetettnek tűnt egy kicsit.

Ezután következett egy rémes, és bizonytalansággal teli korszak. Megpróbáltam a bizonytalanságomat csökkenetei azáltal, hogy újabb és újabb orvosokat keresek fel. Azt vártam, hogy majd ők megnyugtatnak. Ez nem történt meg, általában azt mondták, hogy baj van, nem jó a figyelme, így talán az értelmével lehet baj, vagy túl sok a sztereotip mozgása, és az internet is figyelmembe ajánlott egy-két borzalmas betegséget, amiket inkább nem is írok le. Az egyik ilyen vizitet követően mérték fel újra Lili értelmét, ami akkor épnek bizonyult. Ettől megint jött egy rövid megnyugvás, majd egy folyamatos hullámvasút: egyik héten dicsérték a fejlesztőben, másik héten aggasztó dolgokat mondtak. A pár hétig tartó hullámvasút után, amikor már bennem is erősödött az autizmus gyanú, javasolták a floor time terápiát, hiszen az nyilvánvaló volt, hogy szociális-kommunikációs területen vannak elmaradásai.Ekkor egy éves volt, egy hete tanult meg kúszni.

 

Címkék: játék kommunikáció történet autizmus szociális értelem mozgásfejlődés utánzás öningerlés floor time

A bejegyzés trackback címe:

https://abaterapia.blog.hu/api/trackback/id/tr911161374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

oanita 2009.06.03. 15:56:14

Olvasom a történeteteket, és közben visszaemlékezem a miénkre..és a hasonló borzalmas bizonytalanságra, felismerésre, mély bánatra..aztán a továbblépésre, és a tettek mezejére lépésre, amikor is elkezdtünk mindent megtenni a fejlődés érdekében..Most pl. hamarosan mi is az ABA-t, valószínüleg..Üdv.: Anita

marubi 2009.06.03. 16:33:22

@oanita: Gondolom h mindannyiunk történetében megvan a bizonytalanság, pont azért, mert a gyermekeink olyan sokfélék. Nem lehet az, hiszen mennyire más, mint egy másik gyerek-gondoltuk. És a szakemberek sem tudták h mi van. Széles a spektrum, bizonytalan a tudomány. Viszont hajrá ABA, a legjobb, amit "kaphatsz" a piacon.

zadie 2009.06.03. 17:19:00

tok jo, hogy osszefoglalod az elozmenyeket!