Előadás

 2009.11.18. 23:16

Felkértek, hogy beszéljek az ABA terápiáról a Korai Fejlesztő belső továbbképzésén, mert Éva beteg lett, aki eredetileg tartotta volna. Írtam egy kis összefoglalót és közkinccsé teszem, most itt. Bár vázlatos a dolog. Persze olyan sorrendben írtam a dolgokat, ahogy engem értek, mert elsősorban szülőként kerültem bele ebbe az egészbe.

Alapfeltevése

Skinner: Tudomány a megfigyelhetővel kellene h foglalkozzon. A viselkedést két dolog hozza létre, az egyik biológiai: mire képes, másik környezeti, ők ezzel foglalkoznak. Operáns kondicionálás: galamb, pedál-jutalom. Pavlov: társítás csengő-nyál-kaja, csengőre is nyál, reflex. Op kond: vmit az élőlény csinál, és az vezet megerősítőhöz. Ha az  viselkedés sokszor jutalommal jár, akkor erősödik. Ha adott viselkedés nincs megerősítve, akkor kioltódik, ez problémás viselkedésnél lehet fontos. Egy adott viselkedés erősödik, ha jutalmazva van.  

ABC

Antecendets: Előzmények: motiváció, instrukció.

Behavior: viselkedés,

Consequence: következmény: jutalom v annak elmaradása.

Megerősítéssel emelkedik a viselkedés gyakorisága.

Büntetés nincs, mert az csak azt mutatja meg h mit nem, azt nem h mit igen, csak elmarad megerősítés v késleltetjük. Nagyon ritkán, ha fizikai veszély van, akkor van enyhe büntetés, nincs más megoldás. Pl szemszúrkálás enyhe vízspricc 

Antecedent 
(SD, or instruction)

Behavior of Student

Consequence (reinforcement)  

A "touch juice"

B touches juice with great attention

C Big reinforcement "Great"

A "touch cookie"

B Touches cookies w/good attention

C Big reinforcement "Terrific"

A "touch juice"

B touches juice w/poor attention

C "ok" reinforcement not as big

A "touch cookie"

B touches JUICE good attention

C "lets try again"

A "touch cookies"

B no response

C no reinforcement, "you need to look"  

 ABA eredményei:

3-4 év alatti gyerekek

1. Lovaas, 1987, 47%, normál iskola, normál IQ, normál viselkedés, később is.

2. Sok más kutatás: Eklektikusnál hatékonyabb Eikeseth, Svein, Smith, Tristram, & Eldevik, Erik Jahr Sigmund. (2002).

Behavior Modification, 26, 49-68.. Howard, Jane S. , Sparkman, Coleen R., Cohen, Howard G., Green, Gina, & Stanislaw, Harold. (2005).

Research in Developmental Disabilities, 26 (4), 359-383.

3. Sallows, Glen O. & Graupner, Tamlynn D. (2005).

American Journal on Mental Retardation, 110 (6), 417-438.

48 % normál pontok, 7 évesen normál iskola

4. Cohen, Howard, Amerine-Dickens, Mila, Smith, Tristram. (2006).

Journal of Developmental & Behavioral Pediatrics, 27 (2), 145-155.

Magasabb IQ, 29 % normál iskola -6 gyerek 21-ből, 52 % 11 gyerek 21-ből segítséggel, másik csoportból 1.

Miért pont ezt választottam?

Eredmények, azt sztném megadni, amivel a legtöbb esélye van. Meggyőző ismerős. Google-n találtam Krisztát, blogon keresuzül Évát.

Catherine Maurice története

Kislány Bettleheim frigyide anyához hasonló holding terápia + ABA Bridget Taylorrel (Alpine) két gyereke gyógyult meg teljesen

Kezdetek

Megerősítős checklist. Kiválasztottuk dobozba tettük, játékokat is. Megnézni h mivel játszik a gyerek, ha szabadon van hagyva. Bármilyen hülyeség megerősítő lehet. Eleinte gyakran kaja. Pairing: megerősítők hatékonysága, hangok, pozitív dolgokkal társítani ter-kat, nincs elvárás, csak játék 

VB-MAPP-Sundberg

Mand, tact, odafigyelés, párosítás vizuális, önálló játék, szociális viselkedés, motoros utánzás, hangutánzás, spontán vokalizció, részletesen képességek, elől főbb mérföldkövek, újítás h külön veszi h két különböző helyszínen, 10-ből rendezetlenül is tudja-e, 5-ször stb 

Verbális része: manding, tacting, intraverbal

Skinner: Verbal behavior (1957)

Mand: demand szóból jön-kérek vmit, azt megkapom, szavakkal, amíg nincs képpel v jellel 3szor pl. jelnél: golyó-te mutatod, ő promptolva, ő próbálja meg segítség nélkül. Ha nem megy, akkor is megvan a 3 h késleltetés legyen, ez is averzív. Felé, ha előbb, akkor rögtön megkapja.

Tact: Megnevezés. Mi ez kérdésre.

Intraverbal: másik fél is benne van, kérdésre válaszolsz, mondóka kiegészítés 

Mandek: jelek vagy pecs

Ők inkább Carobone-ék pl. jeleket szeretik, mert jobban előhívja a vokalizációt, mert mozgásos és kéznél van, de ha vki egyáltalán nem utánoz, vizuális típus, akkor pecs. 

Mit tanít?

Két dolog dtt (discrete trial teaching) és incidental teaching a NET. Natural enviroment teaching. Asztalnál tanítás, és term. környezetben. Asztali munka: dtt-több kis próba- bonyolultabb készség, ismételt tanítás, amíg nem lesz mastered. Promptolva jó válasz, csökkenteni a promptot. Megerősítés.

Feladattípusok:

Párosítás: kép-kép, tárgy-kép, kép-tárgy, tárgy-tárgy, funkció szerint. Játékok: puzzle, kirakó. Receptív: utasítás (egytagú, kéttagú stb), képek, tárgyak, testrész, forma stb. Utánzás: nagymotoros, finommotoros, tárgyas. Kettő, gyorsaság, orálmotoros, hangok, játékok: önálló, összekapcsolva, csökkent utasítás. Kommunikáció: pl mutatás, nemet intés, rámutatás, megmutatás; várás. Tact, mand, intraverbal, önkiszolgálás.  

Hogyan tanít? Körök

Errorless: nincs hibázás, amikor tanít, promptol amennyire kell h jó legyen a válasz. Azt tanulja meg h jó választ adjon a megfelelő viselkedést sajátítja el. Ha nem tudja, akkor erős prompt: teljes fizikai, utána csökkentjük: partial-részben, pl meglökjük a kezét v szó egy része, gestural: rámutatunk, verbal v térbeli elhelyezést változtatjuk position pl. előrébb jön a helyes válasz vagy modelling prompt: mi mutatjuk be. A gyorsaságot is tanítja h rögtön reagál, erre is szolgál a prompt. Elvben 2-3 mp, max 4-5 mp-en belül reagálni kell.  

Példa: Tedd a párjához (lovat lóhoz) Utasítás-4-5 mp ez egy próba h tudja-e, Rossz helyre teszi, akkor javítani v semmit nem csinál aztán új utasítás: Tedd a párjához: 0 mp legerősebb prompt h megcsinálja (fizikai pl), utána 2 mp gyengébb pl partial, utána 3 mp gestural, utána 4 mp várakozás verbal: Tedd a lovat a lóhoz! Amikor megcsinálja 2 m-pen belül jutalom. Ha ezt végigcsináljuk és nem sikerül, akkor elején jutalom a legjobb válasznál, ha nem figyel, akkor kis tudott és jutalmazni azt. Ha már edzett, akkor elterelő próba: 2-3 könnyű feladat és utána visszatérés. Minimum prompt és azt jutalmazni, ha megcsinálja nagy jutalom, ha prompttal kisebb, differenciális megerősítés.

Meg van szabva h hányasával adunk jutalmat, de ezt mindig variálni kell, hogy ne legyen kiszámítható.  Először minden válasz után, aztán csak jó válasz után, aztán egyre ritkábban, egyre több legyen a szóbeli dicséret.

Később még egy kör.  

Ha nem ül meg asztalnál, mindent pairingelni, kis elvárás, naponta pár perccel többet.  
 

Incidental gyerek érdeklődés szerint földön, másik szobában, amibe belekezd pl könyvek nézegetése, akkor ott receptív: hol a könyvben vmi v utánzás pl. lapozás v megnevezés: mi ez v mand, pl. elvenni könyvet: könyv szó a mand 

Adatfelvétel

Minden le van írva, amíg 1-2 percet játszik, addig lehet adatot rögzíteni. Ha 3-szor tudja vagyis első alkalommal megy, akkor elrakjuk 1 hét múlva elővesszük és aztán lesz mastered vagy marad target, amit tanítunk.

Masteredek mindig új környezetben, új emberrel generalizáció.

80 % mastered-20 % új

Mastered adatrögzítés-1 hét múlva újra megnézni, ha akkor is megy, akkor mastered, vagyis ezek közé keverjük az újakat. Skilleket külön vezetjük, ott látszik h milyen gyorsan tanul 

Nehézségek

Figyelem, tapogatás: kis adagok, megdicsérni mindenért. Odatenni megerősítőt h ha megcsinálja, akkor odafigyel v sok jutalom. Összekapcsolja embereket pozitív ingerekkel. Tapogatás, lefogni finoman a kezet, „szépen tartsd a kezed”. Viselkedésproblémák: vagy túl nehéz a feladat, akkor több prompt v menekülő magatartás: jobb megerősítő vagy rövidebb ülések. Nem szabad megerősíteni problémás viselkedést, pl hisztizve ne kapjon meg semmit, de ilyenkor könnyű feladat, több és gyakoribb jutalom a jó válaszért és több pihenést lehet beiktatni.

Generalizáció: mastered gyakorlatok minél több helyszínen, több emberrel, mandelés minél többször nap során stb. 

Szemkontaktus tanítás: legyen-e v sem?

Régen volt, mostanában nem szeretik, mert promptfüggő ("nézz rám"), inkább mandhez hozzákapcsolni, 5 mp kivárni, azt csökkenteni, v névhez. Magától is alakul, vmi történik, ami nem látható.  

Nyelv, kommunikáció:

Hangok utánzása, mandek, minél többet: új helyszín, új ember stb, grafikon, minél önállóbb legyen. Eldugni, messzebb tenni h spontánabb legyen (nem láthatót is kérjen).

Tact-egyben kérés tanítása és válasz: Mi ez? 4-5 mp. Mi ez? Sapka rögtön, Mi ez (2 mp) sa.., Hol a sapka? Mi ez? (4-5 mp) 

Egy terápia, egy napunk

De 3 óra v 2, du 3, heti kb 30 óra, néha kevesebb. Egy terápia: 10 perc intenzív mand a Net-ben labda, hinta, forgás +asztalnál is megerősítőkkel. Utána 20-25 perc asztali munka, 80-20-as arány, 2-3 szor visszatérés minden újra és mastered, ha nem megy, gyakorolni, áltban másodjára az megy. Felállás kis ugrálás, hinta. Benne mandek, echoic, vagsis hangok, szavak utánzása, minél tisztábban. Utána NET: incidental teaching+mastered feladatok spontán gyakorlása pl. táncban nagymozgás utánzás, másik asztalnál színezés, felálva utaístáok, spontán, d etanult utasítások, játszás: finommotorikai, baba stb. Utána vissza 2-szer wc, öltözködés, 2-3szor arcmasszázs, utána orálmotoros, szenzoros 10 perc, még egy mandelés, de a másik szobában, spontán mandek. Kb 4 asztalnál ülés.  
 
 
 

Mik lesznek, lehetnek, közösség, play date stb.

Mandelés, hangok új helyszínen, minél több emberrel, nagyszülők stb. Ismert játékok játszóházban, bölcsiben, pairingelni gyerekekhez megerősítőket. Play date, egy egészséges gyerekkel rendszeresen, ha több a játékszkill, közösség kísérővel.  

Interneten: 

http://www.autismtreatment.info/concepts+of+aba.aspx 

http://www.vbntraining.com/resources/index.asp - jó letölthető anyagok 

http://www.abainternational.org/ 

http://lovaas.com/

Címkék: játék terápia program jel viselkedészavar utánzás pecs terapeuta mand pairing megerősítő prompt vokalizáció catherine maurice ivar lovaas szemkontaktus beszédértés önellátás generalizáció tact

A bejegyzés trackback címe:

https://abaterapia.blog.hu/api/trackback/id/tr161535554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

oanita 2009.11.19. 08:15:25

Nagyon köszi! Én is el fogom olvasni, remélem hamarosan lesz időm rá, mert nagyon jó, hogy írtál egy ilyen velős összefoglalót róla!

barnusanyu 2009.11.20. 12:52:00

Körbenéztem a neten, magyar nyelven csak itt láttam szöveget az ABA-ról. Van egy 26 hónapos kisfiam, akire a Korai Fejlesztő Diagnózisa autizmus gyanúja. Szeretném az ABA-t megtanulni és alkalmazni nála. Egészen sok mindent szépen utánoz, sokszor és sokáig felvehető a szemkontaktus, egészen jól együttműködik, de nem mutogat, nem ad ki funkcionális hangokat plvau-vau, si-hú stb.
Biztos vagyok benne, hogy rengeteget segítene rajta, de nem találok terapeutákat Magyarországon. hogyan lehet ezt elsajátítani, tudsz ajánlani terapeutát, akit fel lehet fogadni?? köszönöm.

marubi 2009.11.24. 20:23:14

@barnusanyu: Hát jelenleg csak Éva vezet csapatokat, magától ezt senki nem ismeri itthon, és ő tele van. De reméljük hamarosan változik a helyzet. Addig is minél több fejlesztés, magánban, ahogy megy, az itthon használt módszer is jó és sok a hasonlóság. Az tök jó, ha utánoz és ha van szemkontaktusa. Amazonról érdemes ABA-s könyveket rendelni és lehet otthon is próbálkozni h szokja a feladathelyzetet.

vikics 2009.12.06. 20:30:54

@barnusanyu: kedves barnusanyu,
vegyük fel a kapcsolatot email-ben! én koppenhágában élek és több, mint 10 hónapja ABA-terapeutaként dolgozom (képzettségem, papírom nincs). három "gyerekem" van és imádom őket. szeretnék hazaköltözni magyarországra, de az tart vissza, hogy szeretem ezt a munkát és magyarországon reménytelennek hittem, hogy találok hasonlót.
írj a viki.reka@gmail.com-ra!
üdvözlettel, kiss viki

vikics 2009.12.06. 20:33:58

@marubi: mostmár több helyen bemutatkoztam ezen a blogon, nem untatlak/zavarlak titeket többet, csak szeretném elkérni ennek a bizonyos Évának az elérhetőségét. nagyon szeretnék aba-munkát magyarországon!
köszi, kiss viki, viki.reka@gmail.com