ÁPRILIS 2-a az „Autizmus  Világnapja”. A Nemzetközi Cseperedő Alapítvány kezdeményezésével, az AOSZ támogatásával Budapest is csatlakozik a világ számos városában zajló figyelemfelhívó programokhoz. Ezen a napon a föld számos nevezetes épületét kék színnel világítják meg, ahogyan a Magyar Parlamentet is, hogy a figyelmet az autizmus megismerésének fontosságára, az autista emberekre irányítsák.

 

Rendezvényünk célja, hogy felvonulással felhívja a figyelmet az autizmussal élők és családjaik helyzetére, hogy összehozza a családokat, barátokat, közösségeket egy délelőttre.

 

A világon közel 67 millió autista él, Magyarországon körülbelül 60 000! Az autista emberek száma a felmérések szerint folyamatosan nő – minél többen vonulunk együtt, április 2-án, annál nagyobb az esély, hogy a döntéshozók is észreveszik nehézségeinket, és a társadalom szélesebb rétegei tudomást szereznek rólunk és mellénk állnak!

 

A rendezvény időpontja: 2011. április 02. szombat, 10 – 13 óra között

Gyülekezés 10:00 órakor a Vigadó téri Kiskirálylány szobornál (lásd a képen)

A rendezvény útvonala: Vigadó tér – Dunakorzó – Roosevelt tér – Kossuth tér

A rendezvény záróeseményét, a Kossuth téren rövid beszéd, majd a vonulóknak kiosztott léggömbök elengedése követi.

Címkék: autizmus

A bejegyzés trackback címe:

https://abaterapia.blog.hu/api/trackback/id/tr132709891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.