Édi dolgok

 2011.03.17. 23:03

Sok édi dolga van mostanában. Most többet látom terápiás helyzetben, a betanulás miatt, és nagyon édes ott, gyönyörűen néz engem közben, sokat nevet és bizonyos feladatokban, pld. receptív képességek, egyre jobban teljesít. Az is látszik, hogy jót tesz neki, hogy magasabb az óraszáma, így jobban halad, több dolog megy, hogy több gyakorlási lehetősége van.

Persze a hétvégén voltak vad dolgai: fél12-kor elalvás a családi nyaraláson, és harapás, de mindent nagyon jól vett, és egyáltalán nincsenek viselkedésproblémái ezeken kívül. A hangok is javulnak, mondta többször, hogy hinnya (hinta), például múltkor a játszótér előtt elhaladva kocsiban ülve, ráadásul este, és ma kimondta újra, hogy háli, amikor örült a hálózsákjának, és mondtam, hogy itt a háli.

Az evés is nagyon jól megy, tésztasaláta volt új elem az étrendjében a hétvégén. És egész sokat hajlandó gyalogolni. Az új bébiszittere simán lejuttatta a játszótérre, úgy, hogy alig kellett felvennie. Egyre többször PECS-ezik spontán, és a spontán szemkontaktusa csodás, örömteli. Sőt, azt is kezdi megtanulni, hogy, visszategye a játékokat a húga fiókjába, miután kiszórta (egyébként ez alaptevékenysége szabadidőben). Csak annyi prompt (segítség) kell, hogy "tedd vissza", "szedd össze a földről",  és  utána gyorsan: "csukd be a fiókot." És, mintha ez kezdené kioltani ezt a nem kívánt viselkedést. És egyre szebben vetkőzik egyedül, kis ráhatással a wc-nél.

A hűtőnyitogatás is csökkent, mióta nem kap abból ételt, ha nincs itt az ideje, és mondom, hogy most nem eszünk.  Ez így talán jobb, mint a hűtőzár, ami szintén vezethet kioltáshoz, de talán másképpen. Több spontán wc-re menés, PECS kép átadását követő pisilés is volt mostanában. Igaz, ma két pisibaleset is sajnos. Szóval ez még nem következetes.

Címkék: terápia szavak fejlődés szociális probléma szobatisztaság viselkedészavar pecs prompt vokalizáció szemkontaktus beszédértés önellátás evésterápia

A bejegyzés trackback címe:

https://abaterapia.blog.hu/api/trackback/id/tr212748943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

uhummm 2011.03.18. 18:28:15

Kár, hogy itt nem lehet egyszerűen lájkolni! :)
Julcsi