Kiegyensúlyozott és nyugodt

 2011.10.08. 21:18

Sajnos régen írtam már. Most annyival elfoglaltabb vagyok még a tavalyinál is, hogy kéthetente van egy egész napos képzésem, ezért az egyik munkanapom átkerült egy másik napra, így kéthetente csak egy nap vagyok itthon, de, akkor is csak délelőtt, és akkor megyünk Lilivel a központba, majd utána a Koraiba viszem. Így ezeken a napokon sem látom túl sokat. Három délután vagyok a gyerekekkel, és két este, mire hazaérek, addigra Lili vagy alszik már vagy a nap végénél tart. És reggel is oviba rohanás van a testvérével, akkor sincs idő semmire.

Persze, ez természetes, a húgát sem látom többet, de így kevesebb az élmény, az impulzus, a találkozásaink fáradtabbak, kevésbé elmélyültek.

Amit még régebben le akartam viszont írni, hogy ellopták a mozgássérült igazolványt, ami persze elég ijesztő dolog, de berohantunk az okmányirodába újat csináltatni; itt Lili harmadszorra járt. Az első alkalom egy kész katasztrófa volt: nem nézett a kamerába, semmire nem reagált. Másodjára elfogadták, hogy lenéz a földre. Most viszont, ugyan grimaszolt, de gyönyörűen belenézett a kamerába. Odamutattam, és rögtön odanézett. Mostanában több figyelmet fejlesztő feladata volt, úgy gondolom, hogy ez segített neki jobban az összpontosításban.

A hangok viszont nem alakulnak annyira mostanában, inkább spontán van néha, de az is volt már jobb. A PECS is nagyon változó, és motivációfüggő. Ami még érdekes, hogy mostanában nyugodtabb, és könnyebben kifárad. Evésben továbbra is ügyes, szerencsére nincs visszaesés. A Koraiban szőlőt is szokott enni.

A dobálás, a gyerekzárak mellett lecsökkent, most a mászás vette át ez öningerlő funkciót. Sajnos ez gyakran a könyvespolcot jelenti. Vannak új jelzései, pl. mutatta ma, hogy szeretne kimenni, odavezette a kezem a bejárati ajtóhoz. Meg egyéb ügyességei vannak, pl. a napirend körüli dolgokban ügyesebb, tudatosabb. Ami pedig most nagyon alakul, a szobatisztaság téma: múlt héten nem volt baleset, előtte levő héten egy, ezen a héten pedig úgy volt ma, hogy túlfutottunk az idővel, és elment a wc-re, de nem tudott rámenni, így ott pisilt bele a bugyijába.

Címkék: kommunikáció kérés fejlődés napirend pecs öningerlés vokalizáció evésterápia

A bejegyzés trackback címe:

https://abaterapia.blog.hu/api/trackback/id/tr63288402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Uzsiii 2011.10.30. 20:47:47

Kedves Blogíró!
Udvarnoky Zsófia vagyok, végzős a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi
Karán, kommunikáció szakon. Most írom a szakdolgozatomat, amelynek témája a
sérülékenységet mutató/ az átlagtól eltérően fejlődő/ fogyatékos gyerekekről írt szülői blogok
elemzése.
Ahhoz, hogy ezt érdemben vizsgáljam, szükségem van a célcsoport blogolással kapcsolatos
szokásainak feltérképezésére. Ebben kérem a segítségét, hogy egy kérdőív kitöltésével segítse
munkámat!
Ha ez lehetséges, kérem, küldje el e-mail címét az udvarnokyzs@gmail.com címre, és küldöm
a továbbiakat.
Előre is nagyon szépen köszönöm!
Udvarnoky Zsófia

Glor 2011.11.02. 15:34:44

Kedves Blogíró Édesanya!

A segítségét szeretném kérni! Olvasom a blogját, tudom, hogy nagyon elfoglalt, de nagyon sokat számítana, ha válaszolna. Egy cipőben járunk, az én kislányomat 1 héttel ezelőtt diagnosztizálták, ő is autista. Ebben a hónapban lesz 2 éves. Az interneten böngészve, én is az ABA terápiát találtam a legszimpatikusabbnak, és örömmel vettem, hogy Ön blogot ír tapasztalatairól. Azt szeretném megkérdezni, hogy havonta ez a terápia milyen költséggel jár. (Rettegek attól, hogy én esetleg nem engedhetem meg magunknak.) Továbbá szeretném megkérdezni, hogy hova jár Ön a gyermekkel. Az ABA központba?
Előre is köszönöm a válaszát!
Egy másik édesanya
Az email címem: hszgloria@gmail.com