A generalizációról is

 2010.03.11. 20:43

Tegnap a Korai Fejlesztőben jártunk Lilivel, ahol ismét a felpörgöttség és a feladatok elleni tiltakozás volt a jellemző. Pozítivum vizsont, hogy habár az általa tudott feladatokat új eszközökkel vagy nem végzi el vagy nem jól végzi el, de mindez a generalizációs probléma a…

Címkék: kommunikáció szavak kérés probléma öningerlés floor time szemkontaktus generalizáció

Egy éve csináljuk

 2010.02.25. 23:04

Pontosabban holnap február 26-án lesz egy éve, hogy megvolt az első terápia. Elolvastam az első tapasztalatokat, és érdekes, hogy az első következtetéseim helyesek, vagyis a rendezett terápia félsiker, illetve a figyelem lehet a legnagyobb probléma. Az is érdekes, hogy akkor a…

Címkék: kommunikáció program szavak fejlődés szociális probléma szobatisztaság értelem viselkedészavar utánzás vokalizáció asztali elrendezés szemkontaktus beszédértés önellátás evésterápia

Vegyes érzésekkel telt a hét. Büszkeséggel töltött el, hogy Lili Mohácson, ahol Julcsit és a busókat látogattuk, spontán módon vauvauzott Julcsi kutyáját látva, illetve, hogy minden számára érdekes krémmel, egyéb gyógyszerrel, akár a másik szobából is odajött, hogy umma i,…

Címkék: játék kommunikáció fejlődés szociális probléma szobatisztaság terapeuta öningerlés prompt catherine maurice önellátás evésterápia generalizáció tact

Kis javulás

 2010.02.13. 20:50

Most viszonylag ideális állapot van: Lili 1 hete elalszik este simán, és elkezdett újra eszegetni. Csoki egész jól megy, kekszből is elfogad olykor egy keveset, gumicukrot imádja, rágózni szeret (csak rövid ideig szokott), kevésbé turmixolt étel is megy nagyjából. A viszonylag arra…

Címkék: játék kommunikáció kérés fejlődés probléma mozgásfejlődés önellátás evésterápia

Nem az igazi

 2010.01.17. 22:45

Sajnos most már negyedik napja rögtön kijön az ágyból, és csak 10 körül alszik el. Úgy tűnik mégsem a tsmst a ludas, mert most már a lecsengő fázisban vagyunk, illetve ma volt az utolsó ebből a tréningből. Persze meglátjuk, hogy mi lesz utána, de most úgy tűnik, hogy…

Címkék: kommunikáció szavak szociális utánzás szemkontaktus beszédértés tact

Javulgatás

 2010.01.10. 21:27

Sosincs időm, most meg igen fáradt vagyok, szóval csak rövidet írok. Az alvásprobléma részben fennáll, de újabban annyiban javult, hogy vagy elalszik simán vagy, mint tegnap és ma, sír, (ami persze rémes), hintázást követel, és utána megnyugszik és korábban alszik el, mint az…

Címkék: kommunikáció szavak fejlődés probléma utánzás vokalizáció szemkontaktus beszédértés evésterápia tact

Új baj

 2010.01.02. 23:16

Új problémánk van: elalvás. Hetek óta olvasom az autizmussal élő gyermekek szüleinek levelező listáját, ahol a szülők abszurd bioritmusú gyerekeikről írnak. Azt írták, hogy régen minden rendben volt, de aztán 3-4 éves korukban elromlott. Azóta aggódok. Lili alvása mintaszerű…

Címkék: terápia kommunikáció program autizmus szavak fejlődés probléma terapeuta mand megerősítő szemkontaktus tact

Színes kártyák

 2009.12.16. 23:13

Bekerültek a várva várt mastered kártyák a terápiába. Úgy történt, mint a mesében, én kiírtam a tudott feladatokat, amik részben már rajta voltak a gépemen; Nóra összeszerkesztette és kinyomtatta különböző színű lapokra (amik a feladattípusok szerint válnak szét), azokat…

Címkék: kommunikáció program szavak probléma terapeuta öningerlés evésterápia

Nyelv előre, figyelem hátra

 2009.12.04. 22:06

Nehéz mostanában írni. Márti mellett lehetetlen napközben, mert akkor ő is használni akarja a gépet, amikor őt leteszem napközben aludni pont akkor végez Lili a délelőtti terápiával, és akkor nagyrészt vele vagyok 3-ig, amíg a délutáni el nem kezdődik. Persze néha ránézek az…

Címkék: játék kommunikáció autizmus szavak kérés fejlődés szociális értelem terapeuta mand elrendezés megerősítő ivar lovaas szemkontaktus beszédértés

Beszéd

 2009.11.10. 20:37

Éva szokta mindig mondani, hogy bizonyos dolgok lassan alakulnak ki. És ő tudja, mert látott jó sok gyereket. Ilyen dolog a beszéd. Júniusban írogattam, hogy mennyi szót mond spontánul. Persze, terápiás helyzetben sokat mond, úgy, hogy be vannak lengetve a kedvelt tárgyak, de…

Címkék: kommunikáció szavak fejlődés mand megerősítő vokalizáció

Evésgondok, wc örömök

 2009.10.30. 22:13

Sajnos élménymegosztás nem volt azóta, de volt egy-két édes dolga Lilinek. Most van egy olyan feladat, hogy valamivel ő játszik, én elkérem tőle és elfordulok, neki pedig meg kell kocogtatnia a vállamat, hogy visszakapja  a tárgyat. Ezt kezdetben nem is nagyon értette, de pár…

Címkék: játék kommunikáció program autizmus szavak kérés fejlődés szociális probléma terapeuta megerősítő prompt szemkontaktus önellátás evésterápia

Asszem ez élménymegosztás volt

 2009.10.22. 22:54

Bementem ma nézni kicsit Krisztit, mert kivételesen volt időm. Először is rögtön észrevette Lili, hogy bementem, ez is újdonság. A kezében éppen egy jutalma volt, egy kedvelt villogó csillag, mondta ia, ia, vagyis csillag, csillag örömében. Ez eddig megszokott dolog. De utána…

Címkék: játék kommunikáció autizmus szavak kérés fejlődés szociális probléma megerősítő szemkontaktus beszédértés

Bölcsi és egyéb helyszínek

 2009.10.19. 22:13

Bölcsibe vitték Lilit. Jelen volt Nóra, aki a kísérője lesz a heti egy délelőtti alkalommal, elkísérte őket Éva is, aki jegyzetelt, hogy milyen játékok vannak. A gondozónő nagyon nyitott volt, kérdezgette őket a terápiáról, és mondta, hogy tervez majd asztali művészeti…

Címkék: játék kommunikáció program szavak fejlődés utánzás mand prompt vokalizáció asztali elrendezés szemkontaktus beszédértés

Egyszer lent, egyszer fent

 2009.10.15. 00:57

Kezdek rájönni, hogy az autizmus egy hullámzós állapot. Nemrég úgy láttam, hogy Lili nemcsak, hogy új problémákat fejlesztett ki, úgyis, mint idegenfélelem, hangérzékenység, szorongás,  de korábbi fejlődésmenete is megtorpant, visszaesett a szemkontaktusa, felerősödött az…

Címkék: kommunikáció autizmus szavak fejlődés probléma szobatisztaság viselkedészavar szemkontaktus

Nyafi

 2009.10.06. 16:43

Most csak röviden tudok írni, mert nem leszek pár napig. Lilinek sajnos viselkedésproblémái erősödnek: némely napokon szinte állandósul a nyafogás. Néha sírásig megy. Nem egészen világos, hogy mit akar, ha hazaérünk kielemezzük, hogy mikor, mi váltja ki. Az is lehet, hogy valami…

Címkék: kommunikáció autizmus probléma viselkedészavar terapeuta vokalizáció szemkontaktus evésterápia

Érzelmi reakciók

 2009.09.23. 23:20

Úgy érzem történik most valami Lilivel belül. Ismét, mintha egy fejlődési ugrás előtt lenne. Egyrészt szépen, nem csak ismételgeti a szavakat, hanem meg is nevez dolgokat: dinós cukorkára mondogatja, hogy ió; motorozik a lakásban és közben mondja oo; könyvben tárgyat megnevez.…

Címkék: kommunikáció szavak kérés fejlődés szociális probléma mozgásfejlődés viselkedészavar kényszer terapeuta szemkontaktus beszédértés evésterápia

Mindenki fejlődik

 2009.09.21. 22:04

Ma másodjára is wc-be kakilt. Igazából annyi történik h látszik rajta, ha elkezdi és hagyja, hogy odategyük. Kis nyomkodás után ki is jön. Megint Nórát tisztelte meg ezzel. De kéne valami plusz, amitől érzi majd, hogy odakell menni vagy kommunikálnia kell. Múlt héten itt volt…

Címkék: kommunikáció kérés fejlődés szobatisztaság vokalizáció önellátás

Őszies hangulat

 2009.09.05. 22:18

Nyáron egyszerű volt minden. Persze voltak kimaradások, amikor elutaztunk, de nagyjából ment a napi 2X3 óra terápia. Minden héten kicsit más órarenddel, mert valaki szinte mindig távol volt. Most azonban nagy szervezést igényel minden egyes hét, elkezdődött a munka, a főiskola a…

Címkék: játék terápia kommunikáció program autizmus utánzás terapeuta öningerlés megerősítő prompt vokalizáció asztali elrendezés catherine maurice generalizáció

Változások jöhetnek

 2009.09.01. 22:58

Könnyen lehet, hogy új terapeuta után kell néznünk, mert úgy tűnik, hogy a délelőttökre lehet, hogy csak Julcsi marad, Nóra és Gyöngyi nappali képzés miatt a délutánokat viszi. Persze elvben októbertől heti egy alkalommal bölcsi is lesz, 2 órára délelőtt, már, ha ezt a…

Címkék: terápia kommunikáció autizmus probléma értelem terapeuta öningerlés szemkontaktus

Ma féléve kezdődött

 2009.08.26. 23:47

Álljon itt egy lista arrók, hogy mi mindent tanult Lili ezidő alatt:Elnézést, de kimásolt anyag részben, úh van benne egy-két javíthatatlan hiba, pl utasítás szó és játékszill egyszer-egyszer magában áll, funkciótlanul, de nem tudom javítani. Nagymozgás…

Címkék: játék terápia kommunikáció program szavak kérés fejlődés szociális utánzás mand vokalizáció szemkontaktus önellátás tact

Generalizáció és szoktatás

 2009.08.24. 15:48

Most megint ilyen várakozós időszak van. Látom, hogy a terápiás helyzetben rengeteg szót leutánoz Lili, beszédes, használja a szavakat mand-re (kérésre), élvezi a hangjait, echolál. Terápián kívül sokkal kevsébé hangos, de elő lehet hozni azért az utánozgatást, a mandelést.…

Címkék: kommunikáció autizmus szavak kérés szociális probléma mand szemkontaktus generalizáció

Megérzések

 2009.08.12. 21:51

Mindig is jók voltak a megérzéseim. Sokszor gondoltam előre, hogy na, ez a kapcsolat nem lesz végleges, hogy ki lesz, aki felrúgja a kapcsolatot, hogy kinek milyen lesz az élete nagyjából. Ezek sokszor stimmeltek.Persze, ha valami közel van, azt nehéz jól látni, például most sem…

Címkék: kommunikáció autizmus szavak kérés fejlődés prompt vokalizáció

Szuper szupervízió

 2009.08.07. 10:10

Volt szupervízió, ahol részletesen átnéztük a VB-MAPP-ot, persze kiderült, hogy elszámoltam magam a múltkori posztomban, de most így precízen végignézve látható, hogy mik a hiányosságok. Az is kiderült, hogy a manding-ben már átléptünk a 18 hónapostól 30 hónapig tartó…

Címkék: kommunikáció program autizmus szavak kérés fejlődés szociális probléma utánzás mand elrendezés öningerlés vokalizáció szemkontaktus evésterápia

Balatoni nyár

 2009.07.27. 21:34

Volt egy pár nap ilyenben is részünk. Hát, mit ne mondjak, nagyon jó volt. Ráadásul Balaton-Felvidék, ami nagyon szép. Szuper parasztház, barát látogatások. És ott annyira könnyű minden, ott a kert, szerencsére kavicsmentes, közel a Balaton, ami Lili kedvence, volt nap, amikor már…

Címkék: játék kommunikáció autizmus szavak kérés fejlődés probléma értelem viselkedészavar utánzás terapeuta öningerlés

Szavak, szavak

 2009.07.13. 22:22

Lilinél történt egyértelműen valami kommunikáció terén. Már nem mond hangsorokat cél nélkül, ha mond valamit, akkor azt beszédnek szánja. Kér vagy gondol valamire. Kéri spontán, anélkül, hogy látná a kavicsot, mutat arra  a pontra, ahol legutóbb látta és mondja: ai, ami…

Címkék: játék kommunikáció szavak kérés fejlődés utánzás floor time beszédértés evésterápia

süti beállítások módosítása