Evésgondok, wc örömök

 2009.10.30. 22:13

Sajnos élménymegosztás nem volt azóta, de volt egy-két édes dolga Lilinek. Most van egy olyan feladat, hogy valamivel ő játszik, én elkérem tőle és elfordulok, neki pedig meg kell kocogtatnia a vállamat, hogy visszakapja  a tárgyat. Ezt kezdetben nem is nagyon értette, de pár…

Címkék: játék kommunikáció program autizmus szavak kérés fejlődés szociális probléma terapeuta megerősítő prompt szemkontaktus önellátás evésterápia

Asszem ez élménymegosztás volt

 2009.10.22. 22:54

Bementem ma nézni kicsit Krisztit, mert kivételesen volt időm. Először is rögtön észrevette Lili, hogy bementem, ez is újdonság. A kezében éppen egy jutalma volt, egy kedvelt villogó csillag, mondta ia, ia, vagyis csillag, csillag örömében. Ez eddig megszokott dolog. De utána…

Címkék: játék kommunikáció autizmus szavak kérés fejlődés szociális probléma megerősítő szemkontaktus beszédértés

Bölcsi és egyéb helyszínek

 2009.10.19. 22:13

Bölcsibe vitték Lilit. Jelen volt Nóra, aki a kísérője lesz a heti egy délelőtti alkalommal, elkísérte őket Éva is, aki jegyzetelt, hogy milyen játékok vannak. A gondozónő nagyon nyitott volt, kérdezgette őket a terápiáról, és mondta, hogy tervez majd asztali művészeti…

Címkék: játék kommunikáció program szavak fejlődés utánzás mand prompt vokalizáció asztali elrendezés szemkontaktus beszédértés

Egyszer lent, egyszer fent

 2009.10.15. 00:57

Kezdek rájönni, hogy az autizmus egy hullámzós állapot. Nemrég úgy láttam, hogy Lili nemcsak, hogy új problémákat fejlesztett ki, úgyis, mint idegenfélelem, hangérzékenység, szorongás,  de korábbi fejlődésmenete is megtorpant, visszaesett a szemkontaktusa, felerősödött az…

Címkék: kommunikáció autizmus szavak fejlődés probléma szobatisztaság viselkedészavar szemkontaktus

Érzelmi reakciók

 2009.09.23. 23:20

Úgy érzem történik most valami Lilivel belül. Ismét, mintha egy fejlődési ugrás előtt lenne. Egyrészt szépen, nem csak ismételgeti a szavakat, hanem meg is nevez dolgokat: dinós cukorkára mondogatja, hogy ió; motorozik a lakásban és közben mondja oo; könyvben tárgyat megnevez.…

Címkék: kommunikáció szavak kérés fejlődés szociális probléma mozgásfejlődés viselkedészavar kényszer terapeuta szemkontaktus beszédértés evésterápia

Ma féléve kezdődött

 2009.08.26. 23:47

Álljon itt egy lista arrók, hogy mi mindent tanult Lili ezidő alatt:Elnézést, de kimásolt anyag részben, úh van benne egy-két javíthatatlan hiba, pl utasítás szó és játékszill egyszer-egyszer magában áll, funkciótlanul, de nem tudom javítani. Nagymozgás…

Címkék: játék terápia kommunikáció program szavak kérés fejlődés szociális utánzás mand vokalizáció szemkontaktus önellátás tact

Generalizáció és szoktatás

 2009.08.24. 15:48

Most megint ilyen várakozós időszak van. Látom, hogy a terápiás helyzetben rengeteg szót leutánoz Lili, beszédes, használja a szavakat mand-re (kérésre), élvezi a hangjait, echolál. Terápián kívül sokkal kevsébé hangos, de elő lehet hozni azért az utánozgatást, a mandelést.…

Címkék: kommunikáció autizmus szavak kérés szociális probléma mand szemkontaktus generalizáció

Megérzések

 2009.08.12. 21:51

Mindig is jók voltak a megérzéseim. Sokszor gondoltam előre, hogy na, ez a kapcsolat nem lesz végleges, hogy ki lesz, aki felrúgja a kapcsolatot, hogy kinek milyen lesz az élete nagyjából. Ezek sokszor stimmeltek.Persze, ha valami közel van, azt nehéz jól látni, például most sem…

Címkék: kommunikáció autizmus szavak kérés fejlődés prompt vokalizáció

Szuper szupervízió

 2009.08.07. 10:10

Volt szupervízió, ahol részletesen átnéztük a VB-MAPP-ot, persze kiderült, hogy elszámoltam magam a múltkori posztomban, de most így precízen végignézve látható, hogy mik a hiányosságok. Az is kiderült, hogy a manding-ben már átléptünk a 18 hónapostól 30 hónapig tartó…

Címkék: kommunikáció program autizmus szavak kérés fejlődés szociális probléma utánzás mand elrendezés öningerlés vokalizáció szemkontaktus evésterápia

Az evésterápia nagyon nehéz. Ebben érzem leginkább autizmusának betegségjellegét, ahogy  egy falat banánra reagál. Minden eszközével küzd ellene, újra és újra kitolja a nyelvével. Mi meg újra és újra visszatesszük. Le kell fogni, ő bőg, gyakran utána sem múlik el, így…

Címkék: játék program autizmus szavak fejlődés viselkedészavar utánzás vokalizáció floor time evésterápia

Balatoni nyár

 2009.07.27. 21:34

Volt egy pár nap ilyenben is részünk. Hát, mit ne mondjak, nagyon jó volt. Ráadásul Balaton-Felvidék, ami nagyon szép. Szuper parasztház, barát látogatások. És ott annyira könnyű minden, ott a kert, szerencsére kavicsmentes, közel a Balaton, ami Lili kedvence, volt nap, amikor már…

Címkék: játék kommunikáció autizmus szavak kérés fejlődés probléma értelem viselkedészavar utánzás terapeuta öningerlés

Szavak, szavak

 2009.07.13. 22:22

Lilinél történt egyértelműen valami kommunikáció terén. Már nem mond hangsorokat cél nélkül, ha mond valamit, akkor azt beszédnek szánja. Kér vagy gondol valamire. Kéri spontán, anélkül, hogy látná a kavicsot, mutat arra  a pontra, ahol legutóbb látta és mondja: ai, ami…

Címkék: játék kommunikáció szavak kérés fejlődés utánzás floor time beszédértés evésterápia

A nyaralás

 2009.07.08. 22:18

Nehéz visszatérni a bloghoz, és nehéz összefoglalni az utazást is. A lényeg, hogy most látszódott igazán, hogy a taktilis ingerek, illetve a világ felfedezése ily módon Lilinek most nagyon központi. Persze, ezeket nem engdélyeztem, de nem lehetett teljesen tiltani, mert nem tudtam…

Címkék: játék terápia kommunikáció szavak kérés szociális probléma utánzás terapeuta öningerlés szemkontaktus evésterápia

Utazás előtt

 2009.06.20. 12:08

Két hétre elutazunk holnap, így szünetel a blog. Persze az útra is összeállítok egy kis csomag feladatsort, ami lehet, hogy nem is lesz olyan kicsi. Délelőtt, délután csinálok ott majd vele feladatokat, hogy ne essen ki a ritmusból.Múlt héten volt egy időszak, hogy azt hittem, hogy…

Címkék: játék terápia program szavak fejlődés kényszer mand prompt szemkontaktus

Pakolásmánia

 2009.06.17. 22:36

Most úgy érzem, hogy kicsit megtorpanós szakasz van, beálltunk arra, hogy főként magánhangzókat használ, néha, viszonylag ritkán utánoz spontán szavakat, amiben motivált, mint pl. cipő mostanság, azt nagyon gyorsan elsajátítja (iő-ként persze), de naponta bárhogyan is nézem, a…

Címkék: autizmus szavak probléma vokalizáció floor time beszédértés

Autizmus

 2009.06.11. 20:41

Megvolt a vizsgálat, megkaptuk a diagnózist, ahogy vártuk. Mint ahogy mi is tapasztaltuk, szociálisan, kognitívan és viselkedésében is rosszabb összképet mutatott, mint otthon. Itthon ül az asztalnál, megcsinálja a feladatot, tudja, érti, integet. Ott a feladathelyzetben nem maradt…

Címkék: játék kommunikáció autizmus szavak szociális értelem floor time szemkontaktus beszédértés

Csendes szavak

 2009.06.08. 19:23

A drámai múlt elbeszélése közé ékelem a biztatóbb jelent. Egy hete-10 napja beindult valami a beszédfejlődés terén. Spontán hang- és szóutánzások jelentek meg, ma 1 óra terápia alatt vagy 6-8 spontán, eddig nem hangoztatott szót utánozott le Lili, úgy, mint péládul hol, ez,…

Címkék: szavak fejlődés utánzás mand asztali elrendezés önellátás

Utazási aggodalmak

 2009.05.26. 21:36

Pár napra elutazunk csütörtökön Mártival. Most először leszek távol Lilitől 24 óránál többre a születése óta. Furcsa lesz. Közben azon is sokat gondolkodom, hogy milyen lesz, amikor nyáron az egész család elutazik majd két hétre. Mármint az utazás biztosan jó lesz, de azt…

Címkék: terápia szavak fejlődés szociális utánzás terapeuta asztali elrendezés szemkontaktus

Spontaneitás reloaded

 2009.05.21. 23:35

Pár hete panaszkodtam, hogy bár jól alakulnak a dolgok, a spontaneitás még várat magára. Ma két ízben tapasztaltam spontaneitást Lili viselkedésében. Az egyik, hogy a szobájában járkált, felnézett a polcra, ahová a játékai vannak pakolva, hogy rá legyen kényszerítve a…

Címkék: kommunikáció szavak kérés szociális beszédértés

Visszatekintés

 2009.05.20. 21:50

Február 13-án, mielőtt megtartotta volna Kriszta az első tréninget felírtam magamnak (bár senki nem kért rá), hogy min is kívánok változtatni Lili viselkedésében. Nézzük meg, hogy állunk 3 hónap elteltével.1. Nézzen többet ránk- Megvan Kb. 4-5 hete jóval többet néz ránk.…

Címkék: játék kommunikáció autizmus szavak fejlődés szociális utánzás vokalizáció asztali elrendezés szemkontaktus önellátás

Amikor kórházban voltam Mártival születésekor, anyósomék behozták Lilit is a kórházba látogatóba. Feltűnő volt, hogy Lili mennyivel jobban érzékeli jelenlétemet megérkezéskor, mint otthon, amikor folyton vele vagyok. Mosolygott és felmászott hozzám az ágyba. Utána sokat…

Címkék: terápia kommunikáció program autizmus szavak kérés fejlődés szociális mand szemkontaktus

Szép pillanatok

 2009.05.01. 20:23

Reggelente, mikor Lili ébreszt mosolyogva, mert én még visszafekszem egy kicsit, amíg P.reggelizteti, és mikor ő megy el a munkába, jönnek együtt, hogy átvegyem a gyerekeket. Ilyenkor Lili előre örül (repked), mert tudja, hogy nagy hancurozás lesz velem az ágyban. Ma, terápia után,…

Címkék: kommunikáció szavak kérés fejlődés szociális társítás utánzás terapeuta mand öningerlés

Ez a hét sok, társas elfoglaltság jegyében zajlik, amit én szeretek, Lili pedig elég jól visel. Persze ilyenkor jobban kiütközik különbözősége, amikor hosszú nyakbanülős úton semmiről nem kommunikál, illetve, hogy általában semmiről nem kommunikál. Nem hoz oda dolgokat, nem…

Címkék: játék kommunikáció szavak fejlődés szociális vokalizáció asztali elrendezés

A spontaneitásra várva

 2009.04.09. 22:14

Most olyan periódusban vagyunk, hogy sok biztató eredmény van, de a spontaneitás még várat magára. Lili könnyen tanul, ez már kiderült, figyelme is fejlődött, jól tud generalizálni, vagyis az egyik helyzetben tanultakat könnyen alkalmazza más helyzetekre, és jól érzi magát…

Címkék: terápia kommunikáció szavak fejlődés szociális probléma utánzás prompt beszédértés

Hat szó

 2009.04.05. 23:42

Használja a hinnya (hinta) szót rendszeresen, gyakran a vivit (víz). Ha lobogtatom a hálózsákját, vagy említem a nevét azonnal mondja, hogy hájí. Ha azonnali segítségre szorul, amit csak mi tudunk megoldani, akkor mondja, hogy wawa (m-esen hangzik, vagyis mama) vagy au (apu) és…

Címkék: játék autizmus szavak kérés fejlődés kényszer terapeuta öningerlés szemkontaktus

süti beállítások módosítása