Biztos van, aki észrevette, hogy a jó dolgok, sikerek mellé szinte kényszeresen hozzáteszek valami aggódnivalót vagy azt a félelmet, hogy nem biztos, hogy stabil készség kialakulásáról van szó. Egyfelől ez tapasztalat is, hogy Lili sok mindent megtanul, használ egyszer-kétszer aztán elmarad nála, másfelől meg babonából, pesszimizmusból, akármiből sem akarok elkiabálni semmit.

A nagy álom a bizonyos 47 %-os eredménye a Lovaas tanulmánynak. Ebben a vizsgálatban a 19 gyerekből, aki intenzív ABA porgramban vett részt,  3 és fél éves kora előtti kezdettel, kilenc gyerek nemcsak, hogy többségi iskolába ment, hanem 11 éves korára megkülönböztethetetlen volt társaitól.  Azóta is jók az eredmények.

De nemcsak a nagy-nagy álom nem megy nekem, még a kicsi sem. Amikor már tudtam, hogy ABA-zni fogunk beszélgettem egy nagyon kedves amerikai baráttal, akinek a gyereke 3 éve csinálja az ABA programot és a legutóbbi vizsgálata szerint gyógyultnak nyilvánították (láttam és igazolom ezt az állítást). Mondta, hogy az ő gyereke sem beszélt 2 évesen, blablabla, gondoltam könnyű utólag ilyet mondani. Mondtam neki, hogy dehát Lili nem utánoz hangokat, hogyan is tudna így elkezdeni beszélni. Erre az ismerős azt mondta, a tiédet nem utánozza, lehet, hogy majd a terapeuták hangjait fogja. Erre tessék, az enyémet még mindig alig utánozza, leszámítva az iá hangsort néha, a terapeuták hangjait viszont egyre szebben, profibban. Öröm hallgatni, akár a másik szobából, ahogy a he hangsor után elhangzik 30 másodperc múlva egy he végre, vagy wawa után wawa stb. És a legszebb, hogy ilyenkor Lili általában a hintában ül, szóval mondhatni, hogy a hangutánzás nála a legmennyeibb érzésekkel párosul.