Ma

 2012.12.13. 23:38

Liliről sokszor azt hinni, hogy mindegy is, hogy ki van körülötte. Jól elvan bárkivel. De azért még sincs teljesen így. És nemcsak azért, mert szinte mindennap örül, amikor megérkezem az oviba, hanem ma például azzal  a nagyszülővel kellett volna vacsoráznia, akit ritkán…

Címkék: érzelmek beszédértés

Hosszú hallgatás után

 2011.12.15. 23:23

Nagyon régen írtam,  de nem akarom eltemetni ezt a blogot. Mondjuk örömmel látom, hogy így is, hogy 2 és fél hónapja nincs új tartalom, nem volt olyan nap, hogy ne lett volna látogató, és volt több nap, hogy 10 és 20 közötti látogatás volt.Nagyon sokszor terveztem, hogy…

Címkék: kommunikáció fejlődés szociális probléma öningerlés szemkontaktus beszédértés

Fent és lent

 2011.08.28. 22:46

Nagyon le akartam írni a balatoni pozitív élményeket, de azóta eltelt megint egy hét, ami egy nehéz hétnek volt mondható Lili szempontjából, de azért kezdem a jóval.Balatonon este 9-kor aludt, és nem is kelt túl korán. Nyugodtabb volt, kevésbé volt túlmozgásos, ami talán azzal…

Címkék: kommunikáció fejlődés szociális probléma szobatisztaság viselkedészavar pecs terapeuta szemkontaktus beszédértés evésterápia

Igen, igen a nyár

 2011.08.08. 23:00

Az több nyaralás, kevesebb itthonlét, több alkalmazkodást igényel. Volt, hogy nem voltak terapeuták, és sok volt a pancsolás, ami Lilinek jó, tanításra nem igazán volt azonban alkalmas közeg. Aztán a teljesen új környezet pedig olyan volt, hogy kicsit elveszett az ingerek…

Címkék: terápia autizmus probléma szobatisztaság öningerlés szemkontaktus beszédértés önellátás evésterápia

Lili  egyre jobban kommunikál, ha motivált. Szépen jelzi, hogy kér még fagylaltot, ha nincs jelen a fagylalt, csak nemrég lett vége, akkor a legközelebbi embernek odaadja a földön heverő kanalat. Újra nyúl a tejfölért, és odavezeti a kezünket, hogy több tejfölt kér az…

Címkék: játék kommunikáció autizmus kérés fejlődés szociális probléma pecs öningerlés megerősítő vokalizáció beszédértés evésterápia

Jó és rossz

 2011.05.04. 22:38

Még tartozom egy workshop beszámolóval, de azt nem ma fogom megejteni. Viszont egy pár szót említenék Liliről, mert vele azért vannak kellemes dolgok is, a kellemetlenek mellett persze. A rossz, az irdatlan mennyiségű játék dobálás, amit művel, a hétvégén megpróbálom kicsit…

Címkék: fejlődés probléma szobatisztaság utánzás vokalizáció beszédértés evésterápia generalizáció

Édi dolgok

 2011.03.17. 23:03

Sok édi dolga van mostanában. Most többet látom terápiás helyzetben, a betanulás miatt, és nagyon édes ott, gyönyörűen néz engem közben, sokat nevet és bizonyos feladatokban, pld. receptív képességek, egyre jobban teljesít. Az is látszik, hogy jót tesz neki, hogy magasabb az…

Címkék: terápia szavak fejlődés szociális probléma szobatisztaság viselkedészavar pecs prompt vokalizáció szemkontaktus beszédértés önellátás evésterápia

Hangok újra

 2011.03.08. 23:00

Lehet, hogy téveszme, de esküszöm rendszeresen úgy hallom, hogy leutánoz Lili hangsorokat a környezetéből. Ilyen volt már persze, de az csak terápiás helyzetben és hangsúlyosan mondott szavaknál. Most azonban volt, hogy a rádióban szólt a dal: oh, oh és mondta hátul, hogy hó-hó,…

Címkék: probléma vokalizáció szemkontaktus beszédértés evésterápia

Két éve kezdtük

 2011.02.16. 14:13

Sajnos sosincs időm írni, mert a fél és a negyedállásom mellett képzéseken veszek részt, szervezem két gyerek életét és a háztartást (ez utóbbit nem túl magas fokon), és most, az utóbbi egy hónapban, gőzerővel folyik az új terapeuták betanítása is emellett.…

Címkék: játék terápia kommunikáció program szavak kérés fejlődés szociális jel szobatisztaság utánzás pecs terapeuta pairing asztali elrendezés szemkontaktus beszédértés önellátás evésterápia

Összehasonlítás

 2011.01.02. 21:26

Tavaly karcsony előtt jártunk egy étteremben, ahová ma is elmentünk. Így objektíven összevethető Lili viselkedése az egy évvel ezelőttivel.Tavaly: nem evett, csak somlóit. Nem maradt az asztalnál, hanem folyton a karácsonyi díszítésként szolgáló égőket rángatta. Tavaly…

Címkék: kommunikáció kérés fejlődés szobatisztaság napirend beszédértés önellátás evésterápia generalizáció

Képek

 2010.10.24. 21:13

Egy két pillanatkép: Kedden melegszendvicset vacsorázott; Tegnap a húga orvosi szettjéből a sztetoszkópot a fülére (és nem a szájába) tette; Ma az egyik kirakót rángatta ki a fiókból és elkezdte összerakni (igaz, ennél szüksége volt segítségre, hogy ne terelődjön el a…

Címkék: játék terápia fejlődés utánzás vokalizáció beszédértés evésterápia

Jó vele

 2010.09.29. 22:29

Nincs sok új, és sajnos vannak napok, hogy alig látom Lilit, de amikor látom, akkor örömmel tapasztalom, hogy szépen figyel a nevére, az utasításokta, elég hamar odajön pl. kérésre. A Koraiban is azt mondták, hogy könnyű vele, bár most, hogy hosszan néztem, láttam, hogy mennyire…

Címkék: kommunikáció szavak szociális vokalizáció floor time szemkontaktus beszédértés evésterápia

Mand - once again

 2010.09.07. 23:01

Jaj, de ritkán frissülök, rémes. Elekezdődött a szabályos őszi élet mindenkinek, ez Lili esetében Korais ovit jelent. Azt hiszem, hogy nagyon jól érzi ott magát, vidáman felfedez. Mindenki nagyon kedves, és meg is dícsérték, hogy szépen jelez, ennek én is szemtanúja voltam,…

Címkék: kommunikáció szavak kérés fejlődés szociális szobatisztaság mand vokalizáció beszédértés önellátás evésterápia

Állandó- és ingadozó dolgok

 2010.08.16. 20:40

Már annyiszor akartam írni, és mindig egy kicsit mást írtam volna. Volt egy korszak, hogy azt írtam volna: de jó, hogy végülis minden, amit gyakorlunk, az beérik és stabil készséggé válik. A nevére szépen figyel, a gyere ide, mindig megvan. Most ez kicsit lecsökkent. Azt is…

Címkék: kommunikáció szavak kérés fejlődés szociális probléma szobatisztaság terapeuta mand öningerlés vokalizáció szemkontaktus beszédértés evésterápia

Nyaraltunk

 2010.08.04. 23:34

Három hetet nyaraltunk, ami idilli volt, mert volt délelőtt terápia, sok kertben járkálás, medencézés, és strandolás. És volt időm gondolkodni, hogy mi az, amin változtatni kellene és hogyan tegyük még következetesebbé, és összeszedettebbé a terápiát. Mivel sajnos a hangok…

Címkék: játék kommunikáció fejlődés szociális probléma vokalizáció szemkontaktus beszédértés evésterápia generalizáció

Két hét után

 2010.07.03. 01:38

Két hét utáni változások: 1. Lényegében kialakult a szobatisztaság. Először aggasztó híreket kaptam napi 3-4 bepisilésről, majd 4-5 nappal az elutazásom után 2 napig balesetmentes volt, majd egy baleset következett múlt pénteken és utána máig, vagyis 6 napig nem volt egy sem.…

Címkék: terápia kommunikáció program fejlődés probléma szobatisztaság vokalizáció szemkontaktus beszédértés önellátás evésterápia

A gyógyulásról

 2010.04.24. 09:52

Csak annyit, hogy egy félszó erejéig ez a cikk megemlíti, hogy az ABA is gyógyulást ígérhet. Ez valóban elhangzik a Lovaas tanulmányban, később ezen finomítottak. Később a tényeket írták le, hogy hány százalék ment többségi iskolába, hogy értékelték a viselkedésüket…

Címkék: játék kommunikáció autizmus szavak fejlődés viselkedészavar utánzás beszédértés önellátás

Vajon hogy van ez?

 2010.04.04. 10:14

Zavarban vagyok. Nemrég Boribont nézegettünk, kértem Lilit, hogy mutogasson, hogy mi micsoda. Mutogatott ő, de nem mindig jó helyre, és volt, hogy mellé, vagy csak a mutogatás öröméért, inkább fogdosta a könyvet. Eszembe jutott, hogy bőven nem volt még 2 éves, és megtudta mutatni…

Címkék: terápia autizmus probléma értelem szemkontaktus beszédértés

A természetes közegben

 2010.04.03. 09:49

Olyan jó látni, amikor a megtanult készségek működnek, pl. amikor 1-2 méterről ma reggel, és ez tök sokszor van mostanában, felfigyel a nevére, és a szemembe néz, majd, amikor mondom, hogy gyere ide, akkor háromszor egymás után odajön. Akkor is, amikor nem lát. Szintén, kis dolog…

Címkék: autizmus fejlődés beszédértés generalizáció

Értelmi probléma

 2010.03.30. 10:15

A Korai Fejlesztő véleménye szerint fennáll, méghozzá elég súlyos: 1 és 2 éves kor közötti mentális korúnak minősítették. Lehet, hogy fennáll, bár én és a vele foglalkozók semmiképpen nem látják ilyen súlyosnak a helyzetet, és nemcsak elfogultságból. Úgy érzem,hogy…

Címkék: játék terápia kommunikáció autizmus szavak értelem utánzás prompt ivar lovaas beszédértés generalizáció

Torna óra

 2010.03.27. 20:17

A Korais torna óra jó hatással van Lilire. Az elején mondóka van, habár most is sokat bámulja a magasban lógó hintát, de egyre szebben utánozza a többi gyerek és a tanárok mozdulatait.A többieket utánozva felemeli a karikát, leteszi, és oldalra is elfordítja, de legjobban a…

Címkék: játék fejlődés szociális utánzás szemkontaktus beszédértés

Egy éve csináljuk

 2010.02.25. 23:04

Pontosabban holnap február 26-án lesz egy éve, hogy megvolt az első terápia. Elolvastam az első tapasztalatokat, és érdekes, hogy az első következtetéseim helyesek, vagyis a rendezett terápia félsiker, illetve a figyelem lehet a legnagyobb probléma. Az is érdekes, hogy akkor a…

Címkék: kommunikáció program szavak fejlődés szociális probléma szobatisztaság értelem viselkedészavar utánzás vokalizáció asztali elrendezés szemkontaktus beszédértés önellátás evésterápia

Nem kekszezik (most)

 2010.02.07. 22:53

Sajnos a keksz hanyatlik, sőt mondhatni leállt. Napokig ette a kekszet, bár egyre hamarabb köpte ki, amint megváltozott az állaga a rágást követően. Most pedig már el sem fogadja, ha erőltetjük, akkor is kiköpi. Ez nagyon szomorú, és azt a tendenciát mutatja, amit minden eddigi…

Címkék: terápia program fejlődés szociális probléma utánzás beszédértés evésterápia tact

Utazás után minden jobb

 2010.01.26. 22:28

Abban a szerencsében volt részünk, hogy két éjszakát is kettesben tölthettünk P-vel, Nóra jóvoltából. Gondolom nemcsak Lili problémái miatt, de hihetetlen eufóriát tud átélni ilyenkor az ember, attól, hogy csak magával kell törődnie. Lili mindenesetre édesen mosolygott ránk,…

Címkék: szavak fejlődés szociális probléma utánzás terapeuta szemkontaktus beszédértés evésterápia generalizáció

Nem az igazi

 2010.01.17. 22:45

Sajnos most már negyedik napja rögtön kijön az ágyból, és csak 10 körül alszik el. Úgy tűnik mégsem a tsmst a ludas, mert most már a lecsengő fázisban vagyunk, illetve ma volt az utolsó ebből a tréningből. Persze meglátjuk, hogy mi lesz utána, de most úgy tűnik, hogy…

Címkék: kommunikáció szavak szociális utánzás szemkontaktus beszédértés tact

süti beállítások módosítása