Már annyiszor akartam írni, és mindig egy kicsit mást írtam volna. Volt egy korszak, hogy azt írtam volna: de jó, hogy végülis minden, amit gyakorlunk, az beérik és stabil készséggé válik. A nevére szépen figyel, a gyere ide, mindig megvan. Most ez kicsit lecsökkent. Azt is észrevettem, hogy a képeket szebben nézi, amióta képcserés kommunikációt, vagyis PECS-et használunk. Korábban probléma volt, hogy nem nézte meg a képeket, csak rábökött a középsőre. Most jobban figyeli, és így persze tudja a helyes választ. De egy hete ez is szebb volt még, és előtte 1 hónapon át végig.

Most viszont a szemkontaktusa javult, sős érzékenyebb a szociális ingerekre, legalábbis a szülei nyugtatása jobban célba ér, mint egy-két hónapja. (Ugyanígy a türelmetlenségre feszültséggel reagál). 2 hónap után elöször volt ma a nap folyamán többször sírós (talán fronthatás?), korábban semmi eredménye nem volt a nyugtatásnak. Ma este többször egyértelműen örült a közelségünknek, és végül meg is nyugodott így. Azt is szépen jelzi az utcán, ha azt akarja, hogy felvegyük. Megáll, odafordul és enyhén kinyújtja  a karjait. A nap folyamán is többször odajön, felkéredszkedik. A kötődése, ami másfél éves kora körül még viszonylag erős volt (1 éves koráig gyenge), aztán a járás elindulásával megromlott, most újra erősödni látszik. Szociális odafordulás a terápia hatására kialakult: erősebb szemkontaktus, több emberekhez társuló öröm. Most nem mondanám, hogy az odafordulás általánosan a topon van (volt ez már jobb is), de felénk jobb, másrészt vannak kedves pillanatok, például arc megsimítás elbúcsúzáskor, emberekre ránézés köszönéskor stb.

Ami nehéz, és csak alakuló fázisban van, az a hangok, de kezd visszatérni: egész szépen nevez meg dolgokat és habár a spontán mandje (kérése) lecsökkent, de van az is naponta egy kettő. Persze, ez a többiek számára érthetetlen magánhangzós formulában jelenik meg.

Ami viszont egészen bombasztikus: az evés. Már már evésmániás: goffri a kedvenc, hatalmas darabokat vesz belőle és beletömi a szájába. Az adagot még nem mindig tudja kiporciózni, de a lelkesedés nagyon nagy, és ha nem tömi túl  magát, akkor minden lemegy (rágással!). Az elmúlt hét szilárd ételeinek listája: goffri, palacsinta, lángos, keksz, cukorka és spontán kifli majszolás.

A PECS-szel is hasonlóan jól haladunk. A játszótéren is szépen változatosan játszik, jól terelhető, ez egy éve nem volt még így. A szobatisztaság is szépen alakul, szépen és hosszan visszatart, kevés  a baleset. A stabilan rossz közé tartozik az, hogyha társaságba keveredik, akkor elvonul. Nem akar a többiekkel lenni, ha vannak új emberek. Nem borul ki, ha velük van, de nem választja azt, hanem inkább kivonul egy másik helységbe. A szájbavevős ismerkedés is nagyon erős. 

Viszont egyre erősebben lehet érezni kívülállást, ahogy nő. Most már nagylány, majdnem 4 éves, és sajnos nem igazán nyújtja azt, amit a 4 évesek szoktak, de még azt sem, amit a 2 éves húga. A gyerekek szórakoztatják a felnőtteket, őt pedig nekünk kell helyzetbe hozni, hogy nyújtson valamit: bármit, hogy ügyes vagy legyen mi kezdeményezünk (szinte mindig) vagy akár valamit, ami őt boldoggá teszi egy interakcióban. Persze jól érzi ő magát egyedül is, de ezek érzéki örömök, nem sok köze van az embereknek hozzá. Jól esik neki valamit a szájába venni, felmászni valahová, vagy ingerelni magát ugrálással, önkielégítéssel vagy különböző felületek fogdosásával. Néha meg csak rátör egy nevetőgörcs, ami valami idegrendszeri túlingereltségből származik. Ebben nekünk kevés részünk van, a terapeutáknak, szülőknek persze valamivel több, mert kitudják használni ezeket a helyzeteket és ezekből tudnak valami játékosat vagy tanítást kreálni. De ez munka mindenkinek sajnos, és nem elsősorban szórakozás.