Nagyon le akartam írni a balatoni pozitív élményeket, de azóta eltelt megint egy hét, ami egy nehéz hétnek volt mondható Lili szempontjából, de azért kezdem a jóval.

Balatonon este 9-kor aludt, és nem is kelt túl korán. Nyugodtabb volt, kevésbé volt túlmozgásos, ami talán azzal is összefügg, hogy kimozogta magát a tóban, ahol önfeledten csapkodott, gyakran már önállóan, állva a vízben. Néha egészen lehiggadt egy hosszú strandolás után, és csak ült nyugodtan egy helyben, ami itthon ritkán fordul elő.

Szépen játszóterezett: rengeteget mászókázott, hintázott. Volt egy jelenet, amit az ilyen korú gyerekek szülei kb. ekkortól élnek át rendszeresen, hogy ők pár méterrel odébbról tudják nézni, hogy a gyerekeik önállóan játszanak, és annyira nem kell rájuk figyelni csak a szemünk sarkából. Ez Lilivel ritkán fordul elő, mert ő gyakran inkább olyan, mint egy öntörvényű 1 éves, de most volt egy ilyen 10 perc, talán negyed óra is volt, hogy homokoztak, egy kislány szemben, a húga kicsit arrébb, és ott ültek mindannyian együtt. Később megnéztem, hogy nincs-e baj, már csak rutinból is, és az derült ki, hogy a szemben ülő kislány berakja egy lapáttal a homokot a vödörbe, Lili pedig kiveszi a kezével. De ez a konstelláció működött ott és akkor.

Az evés is nagyon jól ment; tavaly is előfordult, hogy evett egy kevés lángost, de most többször benyomott egy egész sajtos lángost vagy palacsintát. Sőt, a fagyit is elkezdte nyalni.

Jobban figyelt, többször megállt, odajött, ha kértük, figyelt az utsításokra, és eleve kevesebbszer kóborolt el. De, ami a legkellemesebb volt szülői szemmel, hogy nagyon örült a közeledésnek mindig. Akkorákat mosolygott, minden alkalommal, hogy öröm volt nézni. Este fürdetéskor volt egy alkalom, hogy folyamatosan vigyorgott rám. Rám nézett és mosolygott, többször egymás után.

A PECS ropival volt a strandon is, és, mint mindig, itt is jól ment. Gyöngyi jött többször terápiázni, és azt mondta, hogy kifejezetten jól ment. És összesen egyszer pisilt be egy hét alatt, azt is az elején, ami kevesebb, mint az itthoni átlag.

Most viszont egy nehéz heten vagyunk túl. Mondjuk ma fél10-kor már ágyban volt mindkettő, ami nagy rekord, de a héten volt, hogy 11-kor aludt el Lili. Átlagban 10 körül. De úgy, hogy közben olyan felpörgött állapotban volt, hogy nehéz volt kezelni.

Nagyon gyakran nagyon huncut mostanában, ami persze aranyos is, de közben nagyon fárasztó is, ahogy újra meg újra eldob dolgokat, nyalogat (újabban autókat), harap, karmol, mar, ha valami nem tetszik, és, ha rászólok, akkor berogy és vihog-ez a huncut része.

Örülök, hogy jól érzi magát (erről jut eszembe, hogy a fogán sokáig volt egy feketeség, ami valószínű a rágás hiánya miatt volt, most már teljesen eltűnt, és gyönyörű vigyorral vigyorog), de nagyon nehéz ez már fizikailag is sokszor. Mert már nem olyan kicsi, nem olyan irányítható, és én elég gyenge vagyok. Nem tudom, hogy lesz ez később.

Persze a legjobb lenne egy úszómedencés ház kerttel, reggel pancsolhatna, futkározhatna, aztán hátha olyan lenne mindig, mint Balatonon volt. De ez irreális persze. Mondjuk lehet, hogy ellehetne vele járni rendszeresen uszodába, a közelünkben is nyílt egy, igaz, nem túl nagy a medence. De remélem ennek a túlpörgött korszaknak is vége lesz egyszer, és egy fokkal könnyebben kezelhető lesz még.

Persze hozzáteszem, hogy a terapeuták továbbra is jól kezelik, ott általában szépen benne marad a heyzetekben, és, ha elkapják a figyelmét és motivációját, akkor hullámzóan ugyan, de egész jól teljesít. És azért az evés még mindig megdöbbentő, persze az ember a jót könnyen megszokja, mintha mindig is természetes lett volna, hogy lasagna-t, túrógombócot, pizzát, hamburgert, rántott húst, szalámis kiflit eszik. Persze ezt máfél éve még el sem tudtuk képzelni.