Nagyon régen írtam,  de nem akarom eltemetni ezt a blogot. Mondjuk örömmel látom, hogy így is, hogy 2 és fél hónapja nincs új tartalom, nem volt olyan nap, hogy ne lett volna látogató, és volt több nap, hogy 10 és 20 közötti látogatás volt.

Nagyon sokszor terveztem, hogy írok, mert mindenféle változások vannak, de annyira későn alszanak el a gyerekek (ez az egyik változás), hogy nincs erőm még ezzel is foglalkozni olyankor. De most már nem halaszthatom.

Egyrészt elköltöztünk. Nagyon érdekes volt a pakolás közben látni Lilin,  aki az evési vágyon, és egy-két "nem akarom" dolgon kívül keveset fejez ki, hogy mennyire összezavarodott, sőt komolyan szorongott attól, hogy elmozdultak a tárgyai, és nem találta a helyét az otthonába. Persze, akkor nagyon sajnáltuk, mert olyan nehéz volt elmagyarázni, hogy mi az, ami történik (próbáltuk képekkel, de ez még egy neurotípusosnak is elég absztrakt). De aztán, ahogy ez a hat órás folyamat lezajlott, azonnal alkalmazkodott az új helyzethez, sőt, új, pozitív fejlemények is vannak, amióta az új helyen lakunk.

Egyrészt nagyon szeret ebben a szép, erdőszéli utcában sétálni, másrészt nagyon szép, tágas és önálló szobája van. Kertünk is van, de azt most kevésbé lehet használni. Érdekes módon valahogy azóta, amióta itt lakunk jellemzi egyfajta nyitottság, szociális kinyílás. Kezdetben azt hittük, hogy annak köszönhető, hogy biztonságkeresőbb lett a magatartása az új hely miatt, de nem, mert fennmaradt a dolog. Szépen néz, és kedvesebb, érdeklődőbb. A beszédértése is javult, és a figyelme is, többször jól teljesít, ha utasítást kap.

Ami viszont nehezebb itt, hogy nagyobbak a távok, több a szoba, kevésbé biztonságos még a terep, így nekünk, ha egyedül vagyunk, nehezebb dolgunk van. Több kárt tud okozni: úgy, mint hűtő kipakolás, és pl. joghurt szétkenése, wc-ben turkálás , sebesülés szekrényre mászás közben. Azt hiszem mindenre lesz megoldás: hűtőzár, reteszek stb, de még ezeket nem sikerült megoldani, annyira sok a dolgunk.

Sajnos a fejlődéssel párhuzamosan a nem megfelelő viselkedés mennyisége is nőtt, de ez így szokott lenni autizmusban. Saját fej ütögetése, frusztráló helyzetben, karmolás örömkifejezésként, ezek a jellemzőek. Ezekkel nehéz, és rossz látni. A PECS használata viszont remek, nagyon gyakran fellapozza (vadul)  a könyvet, és kikeresi a joghurt vagy a ropi képet. Egy másik posztban leírom a wc sztorit is, mert az jó példa az aba-re.