Újra ABA workshop

 2011.03.12. 21:07

Én nem voltam októberben, de most lesz újra, és ott leszek, sőt, úgy tűnik, hogy lesz egyfajta szerepem is a dologban. Akik voltak, azt mondták, hogy jó volt és szórakoztató.

Terapeutáknak mindenképp érdemes elmenni, azoknak, akik azóta kezdtek, az elsőre, vagy mindkettőre, ha megtudják oldani, akik voltak pedig a másodikra, és talán ők tudják, hogy miért.

Sőt, azt gondolom, hogy nem ABA-ző szülőknek is érdemes elmenni, akik nem tehetik meg vagy ódzkodnak valamiért a terápiától, hiszen egyénre szabott programot nem, de szemléletet mindenképp kaphatnak arról, hogyan lehet ezeket az elveket alkalmazni a gyerekükkel való bánásmódban. Így talán könnyebben tudják tanítani gyermeküket a természetes környezetben, olyan egyszerű utasítások elvégzésére, amit maguktól nem csinál meg a gyerek, viszont megkönnyítik az életet, illetve a vele való játék is könnyebbé válhat. Nem beszélve a viselkedésproblémákról, vagy csak, ha úgy gondolunk rá, mint egyfajta bevezetés az autizmussal élőkkel világába. Legalábbis Schramm könyvében sok mindent elmagyaráz az autizmussal élők problémáiról.

Persze drága (sajnos), de, ha valaki nem aba-zik, akkor pláne úgy gondolhat rá, mint egyszeri befektetés. És ez nemcsak reklám szöveg, aki engem kérdezett korábban, mindenkinek azt ajánlottam, hogy, ha megteheti, vegyen részt rajta.

Címkék: autizmus

A bejegyzés trackback címe:

https://abaterapia.blog.hu/api/trackback/id/tr152734374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rebix 2011.03.13. 10:01:40

Én az őszin ott voltam. Nagyon jó volt!
Most is el szerettem volna menni a "haladóra", csak a gyerkőcöket nem tudom hova rakni.
Jó lenne ha ősszel ismét lenne, (lehetőleg hétvégén) mert akkor biztos ott lennék!
süti beállítások módosítása