Mint már írtam Lili egyik legnagyobb problémája a figyelem fenntartása. A legtöbb ABA-s könyvben az első programok között szerepel a szemkontaktus javítását célzó gyakorlatok. Eltérnek a vélemények, hogy ezt mennyire érdemes direktben fejleszteni. Az egyik oldalon gondolom az az érv, hogyha megtanulja a gyerek, hogy a nézz rám utasításra, illetve később a nevére figyeljen, akkor mindig kapcsolatba lehet vele lépni, így jobban fog reagálni a hozzá intézett kérdésekre, nagyobb eséllyel figyel oda másokra, kezd el spontán utánozni, és így majd megtanul egy csomó mindent. A másik tábor feltételzhetően (mert ezt így nem tudom konkrétan), azt gondolja, hogy attól még mert megtanulja a szemkontaktust felszólításra, azt nem fogja úgy használni, ahogy az emberek szokták, vagyis egy állandó kommunikációs csatornaként.Azt is szokták mondani, hogy ez az autizmussal élő gyerekeknek nehezebb dolog, és érdemes később tanítani. Például, ha már használ egy jelet, akkor ahhoz hozzácsapni.

Furcsa dolog ez a szemkontaktus, ismerünk felnőtteket, akik alig néznek rá beszélgetőpartnereikre, mégis remekül tudnak kommunikálni, legfeljebb kicsit sajátosan. Gyerekeknél viszont tényleg a kommunikáció legalapvetőbb eszköze a szemkontaktus, hiszen sokáig szavak nélkül, a tekintettel kommunikál a gyerek. Rádnéz, ha hangot hall az irányodból, aztán, ha hozzászólsz, vagy a nevén szólítod, illetve rádnéz, ha egy új emberrel, jelenséggel találkozik, ez a kérdés előzménye, ekkor a szemével azt kérdezi: ki az, mi az? Később visszanéz rád, ha valamit meglát, rámutat valamire, majd visszanéz rád, vagyis megmutat neked dolgokat (Lilinél ez már hiányzik), illetve rádnéz, ha rosszalkodik, hogy megtudja, hogy mit szólsz stb, stb. Így, ha ez kisbaba, kisgyermek korban hiányzik valóban kommunikációs deficitre utal.

Én mindenesetre több könyvben láttam, hogy a szemkontaktussal kezdenek, és gondolom ez a figyelem előfeltétele is. Kriszta is a későbbi tanítás híve, kérdésemre azt javasolta, hogy gyakoroljam úgy, hogy ha uzsonnát adok neki épp, akkor csak akkor kapjon enni, ha ránk néz. Ez elég időigényes, de ha épp nincs terápiája délután, akkor csináljuk. Azért lehet neki különösen nehéz, mert tök hozzászokott, hogy minden akció nélkül kapott eddig enni. Próbáltam asztalnál is a "nézz rám" felszólítással gyakorolni, de nem nagyon lehet abban fejlődni, úgy értem mindig kell, hogy valahogy odacsaljam a szemét, vagy a feje mozgatsásával, vagy egy vonzó tárggyal. Most, legújabban ölben csináltam, újra és újra kértem, és lovagolás lett a jutalom. Ez működött még legjobban.

Miközben írom ezt a postot, írt a Kriszta, hogy szerinte jobb, ha a szemkontaktust azután gyakoroljuk, ha megtanult egy-két jelet, és idővel szemkontaktussal kísérve adjuk csak meg neki a kért dolgot. Ez így jól is hangzik, csak mivel Lilinek tényleg extra rossz a szemkontaktusa, nem tudom elképzelni, hogy ebből ne egy hintaszerű hiszti legyen.

A post címe pedig arra utal, hogy azt olvastam Catherine Maurice-nál, hogy a terápia elején nagyon egyszerűen és érthetően kell az embernek kifejeznie magát, hogy a gyerek megértse, amit mondunk (bár Lilinek szerintem jobb a beszédértése, mint ami elsőre látszik), ezért egyszerű tőmondatokban kell beszélni. Ők,ha a szerző kislánya rájuk nézett azt mondták, hogy Good looking Anne-Marie, ami igen furcsán hangzik angolul. Ezt próbáltam lefordítani jó nézésre, magyarul lehet, hogy még furcsább lett. Úghogy mindannyian ezt használjuk most, ha Lili ránk néz. Persze kicsit babonásság is van bennem, hogy szeretnék mindent a gyógyult kislány leírása alapján csinálni.