Az egyik legnehezebb dolog az ABA terápiában, hogy a gyerek számára teljesen ingerszegény környezetet kell teremteni, hogy megtanulja, hogy ahhoz, hogy játsszon, kérnie kell. Az autizmussal élő gyereknek nem evidencia, hogy kérjen, kérdezzen, az meg pláne nem, hogy csakúgy kapcsolatba lépjen a külvilággal. Lili alapban hintázást kéri, mert abba nem tud beszállni egyedül. Ha betudna, akkor nem jönne oda hintáért könyörögve. Ha nagyon éhes, de tényleg nagyon, akkor esetleg mondja, hogy hamm, vagy odamegy az etetőszéke mellé vagy a hűtőszekrényre mutogat. Persze, néha jelzi, hogy vegyük fel, hogy nyissuk ki az ajtót, gyurmadobozt, vagy másban segítséget kér, de ezek mind nem rutinszerűek nála. (Újabban néha bekakilást is jelzi). És, hát eddig volt elegendő játék elérhető távolságban ahhoz, hogy egész nap elszórakoztassa magát. Ha meg nincs játék, akkor játszik az ajtóval, fiókkal, elemekkel, vagy amit talál.

Most, az ABA szabályai szerint, azt kell megtapasztalnia, hogy a jót, vagyis a játékot az embereken keresztül kapja. Egyszerű társítás: játék-jó inger, ember-semleges inger társul, így az ember is jó inger lesz. Illetve az ember felé kell valamit mutatnia, jeleznie is, hogy megkapja a vágyott tárgyat, és ez már maga a kommunikáció.

De ehhez sivár, üres szoba kell, tele csupa elérhetetlen játékkal.

Kezdetben szomorú volt látni, ahogy unatkozik az eddig folyton játszó Lilike. Elkezdett körbe forogni (ez nyilván öningerlés), rengeteg hintát kérni és asztalra mászni, jobb híján.

Aztán kiderült, hogyha mi is bedobjuk magunkat sokkal jobban, akkor nem is sivár az egész. De ehhez folyton provokálni kell a megerősítőkkel, illetve, mivel azt nem lehet egész nap, és nem is cél, nehogy telítődjön velük, ezért fel kell kínálni neki játékokat, amiket szerencsés esetben ő választ ki. Jó ilyenkor vele lenni, játszani közösen, majd elrakni és csak utána elővenni egy újat. Ha muszáj, minthogy nyilván muszáj egy másik 5 és fél hónapos mellett, akkor pedig levenni neki valamit, és pár percig otthagyni vele.

Most már kezdem megszokni, de nagyon nehezített pálya, az biztos. Kezdetben a sivárság pedig olyan érzés volt, mint amikor mentem tavaly tavasszal a bölcsibe beíratni. Úgy gondoltam jót teszek vele, de mégis nagyon szomorú volt. Ha nem lenne ABA egyébként, akkor pont ezen a héten kezdődött volna a bölcsibe beszoktatása.