A változatosságot kedveli

 2009.03.19. 23:06

Tegnap megint teljesen elbizonytalanodtam. Lili unott volt, dekoncentrált az asztalnál. Sehogy, semmilyen megerősítővel nem tudtuk tartósan lekötni, és folyton hintázni akart. A délelőtti terápia végére némiképp belejött, de aggasztó volt azt látni, hogy amit megtudna csinálni, azt sem csinálja meg, mert nem figyel, vagy, amit múlt héten tudott azt azért nem csinálja, mert a baba etetésnél jobban érdekli a kanál rágicsalása,  a fésülésnél a fésű fogdosása. Gyakran tapasztalom Lilinél, hogy elsőre megcsinál feladatokat, aztán viszont rákap a tárgyak fodgosására és ez elvonja a figyelmét a feladattól.

Az autizmussal élőknek egyik problémája, hogy az ingereket másképp dolgozzák fel, mint a típusosan fejlődő emberek. Az ingerek egyrészét esetleg kerülik, másokat pedig épphogy a normál mérték fölött keresik. Tipikus ingerkerülés lehet az erős zajoktól való félelem. Szerencsére Lilinél ilyesmit nem tapasztaltam, amitől az alkalmazkodás könnyebb, mert nem kell extrán figyelni a környezetre. Nála alapvetően az ingerek keresése jellemző. Imád tapogatni dolgokat, a vizuális ingerek is vonzzák, például a lámpa fénye, érdekes alakzatú tárgyak: zuhanycső, zsinorok, ingó-bingó dolgok vagy  egyéb fények. Szereti a hangokat, porszívót, faformák, legó egymáshoz kocogtatva, vagy fölre dobva, de persze a zenét is. Az ingerkerülés két területen jelenik meg: a kaja, hogy csak pépeset, féligpépeset eszik, tehát kerüli a szilárd állagút, illetve a szemkontaktust kerüli még.

Ezért a feladatok közben mindent fogdos, és ez lassítja a folyamatot, gyakran rontja  a teljesítményt. Mint múlt hét végére megtudtam, az ABA-ban a gyors válaszadás is számít, így tehát, ha leragad a feladatnál tapogatás miatt, akkor bele kell nyúlni prompt-tal, vagyis segítséggel, hogy megtanulja, hogy nem  ragadhat le. És, ha motivált, akkor általában kevésbé is ragad le. De tegnap azt láttam, hogy nem az.

Aztán délután jött Tünde, akit szerintem a szülei és a testvére után a legjobban szeret (bocs nagyszülők), pedig a fejlesztője. Egyrészt szuper ember, így megértem, hogy így van. Másfelől meg klassz feladatai vannak, amik sok gyereknek feladatok lennének, Lilinek viszont a többsége élvezet. Sokat dícséri és ezt is szereti. Meg gondolom a kiszámíthatóságát. Egy nagy táskával jön, amiből csupa szuper dolog kerül elő. Meséltem Tündének a délelőtti tapasztalatokról, és mondta, hogy hát igen, Lilit nem biztos, hogy a feladatok egy része mozgatja, hiszen neki a baba etetése nem azt jelenti például, mint nekünk. Aztán leültek feladatozni, és igaz, kicsit szórakozottabb volt, mint máskor, többször állt fel, és ment könyörögve, hisztizve a hinta felé, de mindig vissza lehetett téríteni valami vonzó játékkal. Mondtam is Tündének, hogy be kéne rakni még több feladatot az övéi közül- mert habár vannak közös feladatok, Tünde nem ABA elv szerint dolgozik, ő már régebb óta is jár, mint a lányok. Az óra végén aztán mondta Tünde, hogy itthagy akkor feladatokat.

A dolog ma tökéletesen működött. Lili nagyrészt örömmel csinálta a Tündénél megismert feladatokat, és a változatosság is jól jött. A legédesebb a színválogatásnál. Tudományos precizitással vizsgálja, hogy akkor most melyik csészébe rakja be a kis színes korongot. Piros, kék, sárga tálkája is van, amire ugyanolyan színű csészét, mellé kanalat kell tennie, a csészébe pedig kis színes korongokat. Nem tudom, hogy ezt hány évesen illik tudni, de nekem elég értelmesnek tűnik, ahogy ezt a feladatot végrehajtja. Mindig jó helyre néz, de aztán ritkán mégis rossz helyre rakja, és aztán magától javít. A tanulság, hogy kellenek neki a feladatok, amiben jónak érzi magát és még jobban szüksége van a változatosságra.

A vokalizáció is szépen ment ma, kezdjük azt is, szintén Tünde javaslatára funkcionálissá tenni: hintában ülve hi hang utánzását kérik a lányok, vagy ia hangot, mint hinta. A fürdőben pedig a vivi (víz) hangra nyitják ki a csapot. A lámpa kapcsolgatásra még csak részben működött az áa, vagyis mint lámpa hangsor, inkább ááá-t produkált. Nóránál volt ny hang, a nyit jel közben, és egyszer volt eee a fel jel közben. Aztán, mikor én próbáltam este teljesen leakadt az iá hangnál, dehát ez a legkevesebb, annyira szépen sokszor rámnézett ma, többször ráadául azért, mert kért valamit.

Ja, és a nagypapájára is ránézett, mikor felugrott és ráköszönt. Tipikus esetben egy szia köszöntést figyelmen kívül hagy. De a szemkontaktusos dolgok nála sajnos nagyon nem stabilak, volt ez már ilyen jó, aztán megint elmaradt. Hátha most a folytonos gyakorlással beáll..

Címkék: terápia autizmus kérés fejlődés jel prompt vokalizáció szemkontaktus

A bejegyzés trackback címe:

https://abaterapia.blog.hu/api/trackback/id/tr331013092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása