Spontaneitás reloaded

 2009.05.21. 23:35

Pár hete panaszkodtam, hogy bár jól alakulnak a dolgok, a spontaneitás még várat magára. Ma két ízben tapasztaltam spontaneitást Lili viselkedésében. Az egyik, hogy a szobájában járkált, felnézett a polcra, ahová a játékai vannak pakolva, hogy rá legyen kényszerítve a kérésre, megpihent a szeme az egyik polcon, és azt mondta: uma (gyurma). Vagyis spontánul kifejezte, hogy mit akar, körbenézett és döntött, és ezt a választását szavakkal fejezte ki.

A másik esetben pedig a fürdőszobában pakolászott, majd rövid idő múltán visszatért, kezében egy kis parfümös üveggel, amit átnyújtott nekem. Elsőre úgy értelmeztem, hogy megmutatja Lili a mamájának, hogy mit talált a fürdőben. Ezt pont tegnap hiányoltam viselkedéséből. De aztán rájöttem, hogy mintha a nyit szót próbálta volna nyögni közben. Így talán csak segítséget kért az üveg kinyitásához. Ez sem rossz, kicsit sem.

És akkor már csak gyermek sztori szinten, hogy az pedig milyen édes volt, ahogy újra meg újra kérte a hej gyula, gyula című mondókát a szüleitől, úgy, hogy a lábára mindig újra ráütött. Mindeközben a terápiás asztalán állt. Amikor a szülei figyelme lankadt, akkor kiment és beállt a tükör elé, és ott ütötte meg újra a lábát. Mikor utánamentünk röhögőgörccsel üdvözölte jelenlétünket.

Na de az is helyes volt, amikor hétfőn a tornán párt kellett választani, neki meg már nagyon mehetnékje volt. Megkérdeztem, hogy kit választasz, és felsoroltam három fiú nevet. Ő határozottan rámutatott egyikükre, ráadául a leghelyesebb fiú mellett döntött.

Címkék: kommunikáció szavak kérés szociális beszédértés

A bejegyzés trackback címe:

https://abaterapia.blog.hu/api/trackback/id/tr281136559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása