Megvolt a vizsgálat, megkaptuk a diagnózist, ahogy vártuk. Mint ahogy mi is tapasztaltuk, szociálisan, kognitívan és viselkedésében is rosszabb összképet mutatott, mint otthon. Itthon ül az asztalnál, megcsinálja a feladatot, tudja, érti, integet. Ott a feladathelyzetben nem maradt benne, és a tapogatás, illetve az egy tárgyra való rákattanás jellemezte. Ez nem is lepett meg, hisz ez máskor is így van házon kívül.
Meglepő az volt, hogy a hangsorait, "szavait" következetesen használta itt is: aa-zott, mikor a labda kellett neki, spontán ee-zett, mikor újra akarta a zenét. És néha ránézett, interakcióba lépett az őt vizsgálóval. Jóval többet mosolygott, a végén még huncutkodott is. Ránk nem reagált, ami persze autizmusnál természetes, de amikor kiment a bizottság tanácskozni, akkor hozzámbújt. Aztán itthon láttam, tapasztaltam, hogy nemcsak a kognitív teljesítménye ég és föld itthon és a vizsgálati szoba között, hanem a szociális reakciói is. Egész nap sokat közeledett, mosolygott, felvetette magát, jó volt látni, hogy ebből a szempontból mennyit fejlődött. Persze ezt elfelejtettem említeni az orvosnak, mert annyira csak az került fókuszba, hogy mennyi feladatot tud, amit ott nem produkált.
Egyébként nagyon jófejek voltak, teljesen elfogadták az otthoni tapasztalatainkat, mint legitim forrás, mondták is, hogy az autizmussal élő gyerekek egy csoportjának az ilyenfajta generalizáció nem jól működik, vagyis nem tudja új környezetben, új emberekkel ugyanazt hozni, ami otthon természetes. Tündével is beszéltem utána, és mondtam neki, hogy a legegyszerűbb formaegyeztetést sem csinálta meg. Csodálkozott, és mondta, hogy nahát, pedig korábban a nyolc darabos egyeztetőnél a rombusz volt a kedvence, pedig az egész bonyolult forma. Mindenesetre az elhangzottak alapján azt mondták, hogy még az is lehet, hogy nincs elmaradása, mert életkorának megfelelő feladatokat is tud. Szerintem azért valamennyi van, de biztos, hogy jóval kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Hatalmas megkönnyebbülés volt ezt hallani.
Emellett az autizmusát erőteljesnek jellemezték, főként, ami a szociális reakcióit és a kommunikációját illeti. Viszont, ahogy én is tapasztaltam, a merevség nála szinte egyáltalán nem áll fenn, ami miatt viselkedészavara sincs, és egyáltalán sokkal lazább és könnyebbb vele, mint sok ilyen problémával rendelkező gyermekkel, és persze a mi életünk is könnyebb ettől.
Most helyre tudtam rakni magamban az ellentmondásokat. Azt nem értettem, hogyan lehet az, hogy Lili elvarázsoltabb benyomást tesz, mint sorstársai, például a zeneterápián, miközben sokkal könnyebben befolyásolható, irányítható, mint a legtöbbjük. Az egyik tippem az volt, hogy erősebben autisztikus, de ebbe meg az nem fért bele, hogy akkor hogy hogy nincs viselkedészvara. Aztán arra is gondoltam, hogy a többi gyerek biztosan okosabb, és ő ezért irányítható jobban, ugyanakkor ezért is figyel ilyen nehezen (ez persze sokat változott mostanában). Ennek viszont az mondott ellent, hogy mennyire tanulékony, hogy jó a beszédértése, illetve, hogy sok feladatban milyen ügyes. Így most kerek lett a kép: kommunikációban, szociális dolgokban erősen autisztikus, ugyanakkor a merevség nem jelent meg nála, részben, mert hamar lett fejlesztve, jól lett nevelve (egy kicsit mindig is következetesebben, tudatosabban neveltem, mint, ami a lazaságomból fakadna, mert mindig éreztem, hogy más, mint az átlag gyerek), és, mert az alaptermészete is jó. Az ügyessége nem illuzió, tényleg tanulékony, remekül fejleszthető, de van is mire alapozni nála.
Pár hasznos tanácsot is kaptunk, ami egyébként teljes összhangban van Kriszta és Éva gondolataival: spontán játékának fejlesztése a cél, ami elég gyenge még, természetesen a generalizáció, illetve más, floor time-szerű elemek bevonása a terápiába, a mindennapokba.
