Lilinél történt egyértelműen valami kommunikáció terén. Már nem mond hangsorokat cél nélkül, ha mond valamit, akkor azt beszédnek szánja. Kér vagy gondol valamire. Kéri spontán, anélkül, hogy látná a kavicsot, mutat arra a pontra, ahol legutóbb látta és mondja: ai, ami néha any, vagyis mások számára aligha érthető. Ma odamutatott, és visszanézett. Nem a szemembe, de felém, ez, mint tudjuk nagy fordulópont, ha összeköti velem a kérését. Persze, ez még nem élménymegosztás, de legalább a kör ugyanaz: vonzó tárgy-az ujja és a mamája iránya. Ha ebédnél megkérdezem, hogy mit kér még, akkor mondja, hogy gyümi-üi, mindennap kap gyümölcslevest ugyanis, uzsonnánál pedig mondja, hogy ou, vagyis joghurt, mert az a kedvence. Arra a kérdésre is reagál, hogy kérsz-e még enni, hammozással felel, amit persze igen gyakran spontán is produkál. Ma pedig, mikor P. mondta neki, hogy vacsora, azt mondta va. A háliját is kéri napközben néha, és igen sokat beszél a cipőjéről, csak úgy, gyönyörködve a lábaiban. Most a hangsorok céltalan használtatát az énekelgetés váltotta fel. Fókuszálatlan tekintettel, felhúzott szemöldökkel énekelget. Különösen, ha nem otthon van, és kevésbé tudja a dolgát, mint tegnap a családi nyaralóban.
Ma elkezdődött az evésterápia is, ami egyelőre nem is volt olyan vészes. Persze egyből soha nem nyelte le a target-nek kitűzött, kezdőformájában elég pépes egy kiskanál banánt, de 2 és 6 közötti visszanyomással rendesen lenyelte, és a hiszti sem volt egetrengető. Én meg egészen profi vagyok, mélyen torokba lenyomás-rázárás-alulról rágás stimulálás-visszanyomás, és kezdődik előről körben. Ráadául a végére automatikusan rágicsál. Jaj de jó, hogy a sok általános ötlet után végre egy elérhető, és egyértelmű célt kaptam a kezembe. Nekem (is) ez kell! És érdekes, hogy a jutalom nem is érdekli ilyenkor, csak a valódi kaja. De végülis az is lehet jutalom. Persze, tudom, lesz ez nehezebb is még, hisz ez az állag még nem vészesen ismeretlen, tejberizs-szintű, amit régen boldogan evett-nyaralás óta nemigen. Maga a kéz lefogása, az már rutinszerű, van, hogy szüksége van előtömésre, hogy elkezdjen enni valamit. Szülőként, pláne speciális nevelési igényű szülőként félreteszi az ember, a korábbi nevelési elveit. A szép szó itt nem megy.
Ahogy írtam már a floor time, és egyéb, pld. rdi megközelítést is próbálunk majd bevinni a terápiába, amik persze ABA konkurenciák, és pont nem tanítanak, hanem a spontán játékot akarják fejleszteni, de én úgy látom, hogy szellemileg, figyelmileg most ért meg a közös játékra. Nyilván, amíg nem figyel, addig nem tud utánozni sem. Ma a kavics volt az ő választása, és vagy 35 percig azzal találtam ki különböző tennivalókat, amiket ő egyből leutánzott, hangosan, nagy mimikával kerestem az eldugott kavicsot, amin röhögött, és ha végleg megpróbáltam eltenni, akkor bemutatta a fent leírt mutatós-kérős körét.
Az is jó, hogy a húga iránt van valami érdklődésféle, amit részben Márti provokál, de Lili jobban hagyja. Tegnap hátranéztem a kocsiban, és Márti éppen Lili szájában turkált, amit Lili érdeklődéssel figyelt, majd kis szemböködéssel viszonzott.
És a legnagyobb büszkeséget a végére hagytam, a helyszín egy lakópark játszótere, a homokozó. Lili megszólal: hahi. A folytatásban szerepet kapott a széklete. Hangoztatott, de nem tanított szórol van szó, amit közvetlen előzmény nélkül használt.
