Egy két pillanatkép: Kedden melegszendvicset vacsorázott; Tegnap a húga orvosi szettjéből a sztetoszkópot a fülére (és nem a szájába) tette; Ma az egyik kirakót rángatta ki a fiókból és elkezdte összerakni (igaz, ennél szüksége volt segítségre, hogy ne terelődjön el a tapogatás irányába); különböző dolgokat odahoz, ha viszonylag közelről kérem; amikor a húga odaszaladt hozzám ma az utcán, akkor őt leutánozta spontán módon, odaszaladt hozzám és nem mellékesen mosolygott közben.

A terápiában kicsit el van fáradva viszont, nehezebben figyel, úgy látom most. Lassan is haladunk a legtöbb feladattal. Igaz, az óraszáma is lecsökkent. A spontán hangképzése most egész jó, de a hangutánzás nem az igazi. Az utánzás sem annyira jó, úgy általában, de ez gondolom a figyelmen is múlik. Önálló játékban és általában a játékban viszont van egy fejlődés. Nem beszélve az evést, ami az új őrülete lényegében. Színezni ma egyáltalán nem volt hajlandó, sőt el is sírta magát, amikor gyakorolni akartam vele, ez régen volt már a terápia során.  Néha a kihagyás jót tesz, de általában árt a tanulásnak, ha valami nincs gyakorolva.