Azt tudni kell Liliről, hogy lényegében nincsenek szavai. Van egy-két szókezdeménye, konkrétan hamm (kajára), hi (hintára) és ma vagy mamma, amma (mamára), illetve legújabban vivivi (vízre), de ezeket ritkán használja arra, hogy kérést fogalmazzon meg, és nem elég következetesen használja, vagyis néha mondja másra is ugyanezt a hangsort. A másik jellegzetessége, hogy néha hetekre-hónapokra leszokik ezekről a "szavakról".

Ami új, és sikernek tekinthető, hogy ma életében először használta a mama,wawa hangsort arra, hogy odahívjon, sőt megkérjen valamire. A jelenet így zajlott: én telefonáltam, ő felmászott a fotelbe, ahol az elmúlt napokban a "fel" jelet gyakrolva felemelem, majd fejjel lefelé lelógatom és hátrabukfenceztetem. Ez neki igen nagy öröm, és újra kéri, így újra tudjuk gyakorolni a "fel" jelet. Szóval felmászott a fotelre és kihívóan nézett rám, majd szólított mama,wawa-mondta izgatottan, figyeljek már rá és dobáljam (ezt nem mondta ő maga, csak az arckifejezése), megcsináltam a fel jellel a dobálást, majd visszaültem a géphez. És akkor újra szólított, én újramentem. Ez egy neurotípusos (értsd átlagosan fejlődő) gyereknél teljesen hétköznapi élmény, nála ünnepelendő valami. Hajrá!

(Persze ott van a szorongás, hogy mi van, ha mégsem fog ismétlődni a dolog, és csak egy elszigetelt esemény marad. De azért biztató, hisz a terápia még nem is megy rendesen).