Lili egy éves kora óta hintamániás, így logikus volt, hogy mikor Tündével elkezdtük tervezgetni a PECS bevezetését, a hinta képéből lett előszörre kártya. A PECS és a jelek esetében is olyat érdemes elsőre választani, ami nagyon motiváló a gyerek számára. Mindkét módszer köztes lépcsőt képez a nem beszéd és beszéd között. A PECS esetén a kívánt tárgy képét kell átadni ahhoz, hogy megkapja a tárgyat, a jel esetében pedig a jelet kell bemutatni. A PECS-ben két kártyája volt Lilinek, a hinta és a joghurt. A hintát szépen használta, először a hintára került tépőzár, majd az ajtófélfára. Természetesen nem tartottuk folyton ott, mert akkor konstans leszedegette volna a kártyát, de sok lehetősége volt leszedni a kártyát, és hamar (lényegében rögtön) eljutott arra a szintre, hogy átadja, majd arra, hogy akár a másik szobába kihozza nekünk és átadja. Volt, hogy hozta, és mondta is közben, hogy "hi".
Jóval ezelőtt, mikor már lehetett néha hallani egy-egy hi hangot, a viselkedésterápiás ismereteim fényében megpróbáltam "frusztrálni" Lilit, és kivárni, mígnem hi-t mond, és csak úgy berakni a hintába. Emlékszem, milyen nehéz volt eldönteni, hogy ez most hi-e vagy csak valami ííí-szerű kétségbeesett sikoly. Így gyakran lehet, hogy azt erősítettem meg, hogy még nagyobbat sikoltson (ha őszinte akarok lenni ez inkább vinnyogás az ő esetében).
Kriszta több okból is a jelek tanítása mellett döntött. Én fájva mondtam le a jól berögzött hinta kártyáról, de logikusnak tűnt, hogy erre is legyen jel, hisz ez őt valóban motiválja. Nála a motiváció egyébként is probléma, mert túl sok minden motiválja, de kevés dolog, ami napi rengetegszer adható vagy várható, hogy kérni fogja. Elkezdtük használni a hinta jelet, ami picit visszalépés az önálló kártya leszedéshez képest. Aztán kiderült, hogy van erre hangja, így elhagytuk a jelet, mondván, jó lesz bármi h-s hang.
Pár napja azt vettem észre, hogy atyavilág, pont ugyanott tartunk, mint egy éve. Lili vinnyog, én nem rakom be, aztán sír, aztán hisztizik, végül berakom valami híí-féleségre, miközben arra gondolok, hogy még mindig jobb volt az elején az a félig-meddig hihi, akkor kellett volna betennem.
Krisztával hosszasan leveleztünk erről a jelenségről, majd kiötöltük, hogy vissza a kártyát neki, a többit pedig meglátjuk. Ma például, úgy érzem, hogy többet tudtuk gyakorolni a jeleket, és van ebben jövő, úghogy kéne velük tovább haladni. Már csak azért is, mert a fel jel gyönyörűen megy, a nyit is alakul, sőt ma a golyót is spontán bemutatta. A baj csak az volt, hogy nem hittem a szememnek, így nem reagáltam elég gyorsan.
