Mindig is jók voltak a megérzéseim. Sokszor gondoltam előre, hogy na, ez a kapcsolat nem lesz végleges, hogy ki lesz, aki felrúgja a kapcsolatot, hogy kinek milyen lesz az élete nagyjából. Ezek sokszor stimmeltek.
Persze, ha valami közel van, azt nehéz jól látni, például most sem tudom, hogy Lili meddig fog eljutni a fejlődésben. A beszéddel is hasonlóan voltam, nem tudtam, csak reméltem, hogy kialakul. Magamban azt gondoltam, most, hogy terápiát kap, biztos elfog kezdeni 4 éves korában beszélni. Legjobb esetben is 3 és fél évesre tettem az első szavak kimondását. Olyan gondolatom is volt, hogy biztos majd a nagy diagnosztikus vizsgálat után mondja ki az első szavakat. Aztán jött az ABA, ami szó szerint megváltoztatta a történelmet.
Elkezdett két és fél évesen szavakat mondani. A vizsgálati papíron már ez szerepel: szókincse kb 20 szó lehet. Most számolgatom, írom, 60 fölött van, amiket valaha, akár utánozva kimondott. Ebből spontánul kb. a felét használta már, rendszeresen magától annak is a felét, úgy 15-öt mond. Napi szinten, terápián kívüli naponta 8-10-et használ (ez is készer annyi, mint július elején), terápiás helyzetben nyilván sokkal többet. Persze ilyenkor érthetetlen, hogy miért nem kap minden autizmussal élő gyerek ABA terápiát.
Az aggodalom még így is rengeteg pl.mikor fog több hangot használni, amivel mások is értik majd; mikor fogja a szavait nem csak kérésre használni; mitől fogja spontánul, új környezetben, új emberekkel, nem a szokott kérdő hangsúlyra való válaszként is használni; mikor fog a felnőttéhez hasonó intonációt használni; mikor és hogyan fog mondatokat képezni; mitől kezd el magasabb szinten kommunikálni: emberek felé, kérdezve, mesélve, bonyolult gondolatokat kommunikálva, és nem sztereotíp módon. De.. Mikor kezdtük a terápiát ezen a szinten volt Lili: kértem, hogy mondjon ki egy hangot, és akkor sorolom fel "Boribon és a 7 lufi" címú könyvben a lufi színeit, amire nagyon motivált volt. Fél és 2 perc között kellett várnom, hogy kimondjon egy hangot, és folyamatosan "promptoltam" halandzsaszavakat mondva: nyinyi, wewe, nana, he, ilyeneket mondtam. Végül valamit mondott. Ma, lényegében bármilyen szót mondok - adott, kérdő hangsúllyal, ami most már néha az utasító intonációval is működik - ő leutánozza, persze a maga, főleg magánhangzós módján. (Az utasításra a legjobb példa, mikor azt mondjuk: igyál, mire ő ijá).
