Színes kártyák

 2009.12.16. 23:13

Bekerültek a várva várt mastered kártyák a terápiába. Úgy történt, mint a mesében, én kiírtam a tudott feladatokat, amik részben már rajta voltak a gépemen; Nóra összeszerkesztette és kinyomtatta különböző színű lapokra (amik a feladattípusok szerint válnak szét), azokat én szétvágtam, Gyöngyi lelaminálta őket, hogy tartósak legyenek és Kriszti szétvágta a laminált kártyákat. Sőt, még Éva is besegített a fóliába helyezéssel, amikor itt járt múltkor. Aztán szétválogattam őket, cipősdobozba helyeztem, és most mindenki megmarkol egy adagot és a terápia alatt az adottakat kérdezi mastered, vagyis tudott, avagy töltelék feladatként, és addig tanítja (mert sajnos ezek nem mindig teljesen tudottak), amíg el nem sajátítja őket Lili újból. Így várható lesz, hogy nem lesznek feledésbe merült feladatok, és stabilabb lesz Lili tudása.

Persze a tudás nemcsak a gyakorláson múlik, hanem a figyelmen is, ami most megint rosszabb, aminek sajnos köze lehet a télen felkapcsolt lámpához, mint Lilit elterelő inger. Most az új ingerkeresés is nagyon középpontban van, ami nem szájbavétel éppen, mint nemrég volt (azért az is van, de alábbhagyott), hanem a nemiszerv ingerlése. Kezdetben csak a saját ágyán volt, de lényegében nem lehetett már akkor sem egyedül hagyni a szobájában, mert egyből odament. Most azonban már bárhol bármikor megjelenik, ölben ülve, asztalon, földön, széken ülve. Hát ez is öningerlés, méghozzá, mint tudjuk erős ingerről van szó. Éva azt mondja, ha blokkoljuk, akkor alábbhagy majd, mint ahogy az eddigi dolgok is alábbhagytak, pl. a szájbavételt már csak egy idő után választja. Igaz, a tapogatás nem maradt alább annak ellenére, hogy elvben gyakran kap szenzoros ingereket. De sajnos mindig van valami új "őrület".

Evés területén van kis javulás: bár  a rágás még nem igazán jelent meg, de elfogadja a nutellás kalácsot. A nutellát annyira szereti és az összeragad a kaláccsal, így inkább nem köpi ki azt sem.

A hét pozitívuma, hogy használta a segíts szót (ejí), amikor nem tudott lejönni valahonnan egyedül, és alakul a golyó gurít szókapcsolat is. A gyurma nyit egyenesen tökéletes és rendkívül spontán.

Címkék: kommunikáció program szavak probléma terapeuta öningerlés evésterápia

A bejegyzés trackback címe:

https://abaterapia.blog.hu/api/trackback/id/tr261603445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása