Lili olyan kedves mostanában, ha bemegyek hozzá mindig örül, mosolyog. Szenvedélyesen és ügyesen kéri, hogy kinyissák a bubiját, gyurmáját. Bárkitől kéri, de persze kívülálló nem biztos, hogy megérti, habár a gesztus is árulkodó. De olyan jó, hogy mindig örül és mosolyog, ha közel megy hozzá az ember. Hatalmas szemekkel néz, gyönyörű ilyenkor.

Meg még az jutott eszembe, hogy tavaly nyáron Kriszta, a terápia beindítója mondta, hogy Lili attól súlyosabb, mint sok más gyerek, hogy olyan, mintha üvegfal mögött lenne. Persze akkor is már ügyesen tudott figyelni, de szabadidejében tényleg általában elvarázsolt állapotban volt. Most is persze a szabaideje nagyrésze önstimulálással telik, de ha közel megy hozzá az ember, akkor nagyon könnyen kapcsolatba lép, sőt sokszor elég bemenni a szobába, hogy örüljön. És magától is többet figyel kifelé. Jobban megfigyeli, hogy hol van, kikkel van, és, néha hosszan követi a környzetében levő embereket a szemével, és ha vannak céljai, akkor azokhoz könnyedén igénybe veszi az embereket. Úgy érzem elkezdett leomlani az üvegfala.