Már többször írtam, hogy a beszéd kicsit megrekedt, ha kell valami nagyon, akkor mondja, hozza, főleg, ha olyan, amihez mi is kellünk, pld. buborék fújás vagy valaminek a kinyitása. Anélkül halványulnak sajnos a mandek is, ami egy éve volt, hogy rögtön mindennek mondta a magánhangzós változatát sincs már, hanem inkább bepróbálkozik egy általános io-val, hátha bejön. Kicsit olyan, mintha kirpóbálta volna a beszédet, leginkább a szavakat, de annyira már nem izgis most, csak, ha nagyon muszáj, nagyon motivált akkor használja. A korais csoportban is mondták, hogy előbb a kommunikációt várják el utána a szavakat, vagyis előbb menjen oda, vegye fel a kapcslolatot, ne csak a levegőbe mondja a szavakat, ezért most megpróbáljuk a PECS-et. Most olvasom ezen a site-on, hogy ez is Skinner Verbal behaviour című könyvén alapul, vagyis minden út Rómába vezet.
A motiváció is persze nagyon benne van a helyzetben, ma a délutáni sétálós-gyermekvasútazós programunkon látta Lili, hogy az unokatesójának kezénél fogva felemelik olykor-olykor. Ez nagyon tetszett neki, elkezdtük vele is ezt csinálni és mondtam, ahogy felemeltük, hogy: "hú". Erre rögtön ő is elkezdett huhogni, amit persze csak én vettem észre, de a lényeg, hogy pontosan megvan neki, hogy kell kérni (mandelni) valamit, ha akarja. A baj csak az, hogy nem annyira sok dolgot akar, meg sok olyat, ami tiltott, pld. szájba venni és turkálni virágföldben, levelet enni, füvet stb. Ezekkel ugye nem taníthatjuk a kommunikációt.
Én bízom a PECS-ben, hogy beindítja jobban a kommunikációt, beszédet. És, ha nem, akkor is egy jobban érthető rendszer a külvilágnak. A verbal behavior terápia egyébként a jeleket részesíti előnyben, mi ugye azzal kezdtük, és arra jöttek hamar a hangosorok, amik azóta is vannak, de nem fejlődtek eléggé. Eredetileg nálunk az lett volna a menet, hogy megvannak a hangsorok, akkor a stabilakhoz szemkontaktust rendelni, vagyis, ha mondja, akkor csak úgy kapja meg az adott tárgyat, ha ránk is néz közben, csak ez a próbálkozás nagyon elhalt. Most azt hiszem ezt is adminisztrálni kell majd, és akkor következetes lesz a rendszer. Szóval párhuzamosan tanulja a PECS-et, persze ma már 1-2 nap után alig kellett promptolni, szépen adta át a képet, néha mondta a szót. Közben mandelünk vele, mint régen, a hangsorokat elvárva, és aztán reméljük találkozik a kettő hamarosan, és a PECS-hez is el lehet várni a szavakat, és a mandben is több lesz a spontán.
Gondolkodtam ezen a beszédfejlődési modellen is, mert mindig találkozik az ember nagy megkérdőjelezőkkel, és ha nem is hisszük el, hogy így tanul egy átlagosan fejlődő gyerek beszélni, mint ahogy Skinner állítja, mert ennél rugalmasabb és veleszületettebb sok készség, nem hiszem, hogy létezne ennél jobb módszer a beszédtanításra egy nyelvileg sérült gyerek esetében. Lehet, hogy kissé gépies benyomást tesz, ahogy, amikor Lili is akar valamit, az orra alá mormolja a hangsort, de lássuk be, ez nagyon nagy dolog, ha egy olyan gyerek, aki magtól semmit nem fejezne ki, megtanulta, hogy a hangsort kell újra meg újra elmondani.
A másik újdonság, a wc tréning, ami mostani számításom szerint pénteken fog kezdődni élesben. Egyébként szépen megy az elő-wctréning, tegnap egyértelműen jelezte, hogy kakilnia kell, ütögette a wc-hez vezető előszoba ajtót, aztán kérdésre aji-zott (mint kaki), és ugyan, akkor nem sikerült, de későbbb is ütögette a wc ajtót, és akkor már sikerrel is járt.
Az evés is alakulgat, próbálunk egyre többfélét adni neki: különféle kekszek, azokat jól eszi, sajt, amit nem szeret annyira, banán, amit közepesen megy.
Most egyébként megint kettőség van. Természetes élethelyzetben az öningerlés, visszavonultság, kevés szemkontaktus, nyafisság és felváltva pörgés a jellemző. Ha nem az van, amit akar dühös és önagresszív lesz, bár ez kordában tartható. Ha közel megy hozzá az ember, akkor szépen néz és simogat is, néha puszit is ad. Terápiás helyzetben viszont elég ügyes, jól párosít, tactek is egész jól mennek, spontán vonalat húz bölcsis helyzetben, egész jól tudja a feladatokat, és egészen figyel.
