Amikor kórházban voltam Mártival születésekor, anyósomék behozták Lilit is a kórházba látogatóba. Feltűnő volt, hogy Lili mennyivel jobban érzékeli jelenlétemet megérkezéskor, mint otthon, amikor folyton vele vagyok. Mosolygott és felmászott hozzám az ágyba. Utána sokat emlegettük P.-vel, hogy jaj, az milyen jó volt, amikor Lili így örült nekünk, hiszen itthon néha alig veszi észre, hogy jövünk-megyünk.
Kb. két hete elég gyakran odajön és közben mosolyog, és nemcsak reggelte örül-ezen a héten nem is aludtam soha addig, így alkalma sem lett volna felmászni hozzám, hanem időről-időre spontánul odajön és közben mosolyog. Terápia után, ahogy múlt héten is írtam, vagy ma, amikor a terápia miatt kellett kelteni délután 3-kor, és nagyon nyafis volt ettől, odajött, fekéredszkedett és percekig csak bújt, és hagyta, hogy simogassam. Amikor P. hazajön a munkából, hozzá is gyakran odamegy, de szinte mindig észreveszi, ma át is ölelte.
Közben meg egyre profeszionálissabbá válik a terápia, sokkal következetesebben gyűjtjük az adatokat, a könyvben mutogatás például nem ad hoc módon megy, hanem mindig egy-egy állatot, tárgyat tanítunk, amíg meg nem tanulja azokat mutatni Lili. És az egész terápia egyre jobban közelít az igazi ABA-hoz, valós tanítás zajlik, nemcsak az, hogy végigzongáráznak a feladatsoron, hanem sokszor visszatérnek az új anyagra. A mandeket (kérés) is elkezdtük papíron, tábláztaba gyűjteni, már 40-et írtam össze. Ezek közül spontán persze csak párat használ: ö, mint lök (a hintában), hinnya, mint hinta, uma, mint gyurma, á, mint lánc, áu, mint ugrál, e, mint fel, ojó, mint golyó, vivi és hamm, de néha, ha nagyon motivált szinte bármit ki lehet mondatni vele, igaz, csak a sajátos, főleg magánhangzós verzióban.
Járt nálunk Éva is, aki adott egy pár ötletet, meg azt is jó volt látni, hogy Lili szavait ő is annak veszi, ami. Lili szemkontaktusa, amire sokat panaszkodtam régebben, 2-3 hete magához képest kifejezetten jó. Persze még nem funkcionálisan használja, tehát nem kommunikációra, de hosszan elnézeget embereket, és a hintában a hinnya szó kimondása után nagyon hamar néz a szemünkbe, ugyanis erre indul csak el a hinta.
Mint már írtam korábban az ABA terápiát gyakran vádolják azzal, hogy gépiessé teszi a gyereket, aki asztalnál tudja a jó választ, de spontán nem alkalmazza a tanultakat. A generalizáció Lilinél is gyakran hagy kívánnivalót maga után, így például a fent említett szemkontaktus drámain romlik idegen helyzetben, idegen emberekkel, de mégis be tudok számolni pozitív közösségi tapasztalról. Lili viselkedése mindkét csoportfoglalkozásán, a tornán és a zeneterápián is, markáns módon megváltotott az elmúlt két alkalommal. Mindkét helyszínen labdakörbeadással indítanak, korábban vagy nem akart az ölemben maradni ilyenkor, vagy ott volt, de "kukán" ült, nem reagált az amúgy kedvelt labdára. Most mindkét helyen egyszer volt, hogy elvette a labdát, még mielőtt az övé lehetett volna, egyszer pedig el is gurította a tanárnak, vagy egy másik csoporttagnak. A tornán pedig egyértelműen jelezte, hogy elakar már indulni az akadálypályán. Én is csak onnan láttam, hogy egyértelmű a kommunikációja, hogy a nem autizmussal élő gyermekekre specializálódott gyógytornász mutogatására reagálva mondta, hogy mindjárt, megyünk arra, csak még mondókázunk egyet. Zenén pedig életében előszörre elkezdte a tanár arcát figyelni, és késlekedés, és segítség nélkül kétszer is átadta felszólításra a kezében levő hangszert, ahogy a helyzet azt megkívánta.
