Az evésterápia nagyon nehéz. Ebben érzem leginkább autizmusának betegségjellegét, ahogy egy falat banánra reagál. Minden eszközével küzd ellene, újra és újra kitolja a nyelvével. Mi meg újra és újra visszatesszük. Le kell fogni, ő bőg, gyakran utána sem múlik el, így az egész evés során sokszor folytatódik az ellenállás. Nagyon nehéz ez anyaként, harcolni a lányoddal egy ilyen alapvető, és elvben pozitív töltetű dologgal kapcsolatban, mint az evés. Ráadásul rágásról szó sincs, csak kitolás, és végül elolvadás a szájban van, így nyeli le a dolgot. Jelenleg egy vezető terapeuta sem elérhető, így tanácsot sem nagyon lehet kérni. Jövő héten remélem segítenek az egész ügyben.
Ráadául ma reggel P. megpróbált kis csokigolyót adni banán helyett hátha arra inkább ráharap, és akkor rágás által jut le a torkába, nemcsak olvadás által, mint a banán. Első két alkalommal valóban ráharapott egy kicsit, azóta csak tolja ki ezt is. A rágást meg olyan hiszti követte, nyűszítéssel egybekötve, hogy semmi nem tudta megnyugtatni ebédkor ma, csak, hogy leraktam az ágyába a hálijával (alvós hálózsák). Vacsorakor ugyanez volt, de P. annyira szépen megnyugtatta, halkan kattogott a fülébe-azt mondta, amitől elhallgatott, majd kezes bárány módjára táplálkozott. P.-nek nagyobb a türelme ezekkhez a dolgokhoz, belőlem a harci kedvet hozza elő az ellenállás, amitől egy kritikus hiszti szint felett csak teljes kiborulás lesz.
P. azt mondta, hogy a tőlem karácsonyra kapott könyvben: A kutya különös esete az éjszakában című regényben olvasta, hogy amikor így nyűszít a főszereplő azt azért teszi, hogy kizárja a külvilágot, kikerüljön a jelen helyzetből, és ezért kellett előbb lenyugtatni Lilit, és utána próbálkozni az evéssel újra. Én a könyvet még fél-laikusként (fél, mert pszichológus voltam, autizmus iránt érdeklődő) olvastam 4 éve, így nem emlékszem rá részleteiben, csak arra, hogy nagyon jó. Jó, hogy így megtudta oldani a helyzetet, bennem mindig az van, hogy küzdeni, letudni stb. De néha a gondolkodás jobban használ.
A nagymelegben fáradt Lili, volt már jobb formában, és most heti 33 órája lesz a holnappal együtt, de azért jó gyorsan tanulja a feladatokat. Azon látom, hogy milyen gyakran kell újakat betenni. Persze vannak feladatok, amik jó sokáig nem mennek, idővel ki is kerülnek a terápiából, ha reménytelennek tűnik, de van, ami sok-sok "no" után egyszercsak "yes"-re vált. A feladatlapon így vezetik az egyes feladatokat, az első próba alatt dől el, hogy yes vagy no-e aznap az a feladat, és utána jön a tanítási fázis. Most nagyon sok a vokalizálás, hangok, szavak kérése a terápiában, egy része a labdán ugrálva, ami az új nagy kedvenc. A másik újdonság, hogy a csúszdát is megszerette, és szépen használja. Igaz, most van egy kis elbizonytalanodás, mert szoknyában fájó volt a lecsúszás, és ezt az élményt még nem heverte ki.
Bár még nem hivatalosan, de többször a héten próbálgattuk a floor time módszert, főleg a terápia végén, mikor lemegy az egész ABA/VB terápia. Nagyon élvezi Lili, ott marad, kíváncsi, ami tök jó. Egész jól lehet már vele játszani, persze még irányító az ember, de úgy tűnik, hogy kíváncsi a következő ötletünkre. Valamelyik nap elkértem a háliját, ő elakarta venni tőlem, én sírást tetettem, kértem, hogy adja vissza, visszaadta. Régen ilyen nem fordulhatott volna elő. Amikor játszva mutattam, hogy a bábu is tud ugrálni a nagylabdán, akkor ezt rögtön leutánozta a saját duplo figurájával, és láthatólag viccesnek tartotta, hogy a bácsifigura is szeret ugrálni. Régen biztos csak odáig jutott volna el, hogy akkor neki is kellene most azonnal. Az egyik legédesebb dolga, hogy szépen köszön, utánozva is, de ha kérem, hogy integessen akkor is mondja: ija.
