A hét kissé döcögösen indult. Először kiderült, hogy az egyik terapeuta beteg lett, aki ezen a héten 7,5 órát csinált volna, aztán, hogy a Krisztának kinn kell maradnia Angliában még egy pár hétig. Hirtelen nagyon elhagyatottnak éreztem magam, hogy nekem kell akkor koordinálni, új feladatok után nézni, és helyettesíteni is, ráadásul P. is külfüldön volt. Mindezt tetézte, hogy szerdán folyton felállt az asztaltól Lili, és nagyon izgága volt. Persze így is lehetett vele ezt azt csinálni, meg a természetes közegben is lehet egy csomó feladat/jutalom dolgot kitalálni, de ehhez mindenképpen gondolkodni kell, és főleg ügyesnek lenni.

Tegnapra megnyugodtam, mert nagyon szépen mentek a hangutánzásai, főleg a másik két terapuetával. Ez így zajlik: mond egy hangot pl.:áááá, erre a terapeuta is mondja, és közben visszatartja a hintát, a zuhanycsőt, vagy más megerősítőt. Lili mostanra majdnem mindig egy idő után, ami néha fél perc is lehet, leutánozza a hangot. Persze néha előfordul, hogy eee-t mond, vagy még valami mást, de egyelőre az a lényeg, hogy megértse a hangutánzás lényegét. És nagyon gyakran valóban ááá-t mond, sőt az iá-t tök szépen utánozza. A legédesebb, amikor azt mondom neki: mit mond a csacsi? Iá. Mire ő: iá. Iszonyú édes hangon mondja. Szóval ebben nagyot fejlődtünk mostanában, és ez a lányoknak köszönhető.

Kriszta a távolból azt üzente, hogy ha nem megy a sok asztalozás, akkor legyen több az egyéb. Sok feladat a hintában van: meglökjük, ha utánoz, vagy testrészt mutat, máskor szobában levő tárgyra/személyre kell mutatnia. És legújabb találmány, hogy ölben ülve is sok feladatot tudunk végezni, ott a lovaglás a jutalom. A testrészeket szépen mutatja, bár néha lassan reagál. Az utánzásosak közül is egész sokat megtanult stabilra, pl. a baba fésülése, illetve tálból etetése eheti tananyag (múlt héten még csak simán kanállal kellett etetni).És úgy tűnik, hogy a nagy ismétlésszám tényleg rögzít készségeket, szintén a feladatai között szerepel a süni simogatása (utánzásos alapon, vagyis csináld ezt utasításra), illetve ugyanez egy babával. Ma kétszer is elment a húga mellett, és a szokásos belemarkolós, karmolós mozdulat helyett finoman megsimította. Persze, ez még csak egy viselkedéses megnyilvánulás. Vagyis nem azért simizi karmolás helyett, mert megértette volna, hogy nem jó a karmolás, mert az a másiknak fáj, de azt mindenesetre látta, hogy ezért nagyon meg lett dícsérve, tehát azt mégis átéli, hogy amit tett az jó.

A jelekre is ráálltunk. Egész jól el lehet szórakozni azzal, hogy 10-15-ször kiadom neki a gólyóvezető dobozt, a golyó jelet mutogatva. Igaz, kissé fárasztó újra meg újra felrakni a szekrény tetejére, de kibírható azért. És közben énekelgetek neki, mondókázok a különböző, a játékon szereplő állatok nevére költött mondókákkal. ennek az is a célja, hogy a kellemes ingert összekapcsaolja a beszéddel, szavakkal.

Ha már szavaknál tartunk, vivivi a vízre elég rutinszerű, és a hinta a hi-ből kezd hijja lenni. De ezt még én sem mindig hallom annak, ami.

Végignéztem a bejegyzéseimet, azon felbuzdulva, hogy kiderült, hogy vannak olvasóim, és nemcsak azok, akiknek eredetileg elküldtem a blogot. Ilyenkor hirtelen látni akarja az ember, hogy mit is olvasnak mások, nem totál értelmetlenség e, amiket leírtam. Persze lehet, hogy álnaivság azt gondolni, hogy valamit nem olvasnak, ami kint van a neten, de tényleg meglepett és persze jól is esik, hogy még szakmabeliek is elolvassák. Szóval ez volt az indítóok amiért újraolvastam.

Az eredmény pedig az, hogy az a szubjektív érzés, hogy mintha kicsit konkrétabban kommunikálna Lili, most bizonyítást nyert. Korábbi begyzésemben írtam, hogy csak hintát kér, illetve néha enni. Az elmúlt két napban, mikor ülök  a gépnél, odajön, fel jelet mutat, illetve a gépre mutat. Ekkor bekapcsolom neki az egyszervolt-os animációkat, amiket újabban nézünk. Ma a cd-re is mutogatott, és akkor bekapcsoltam azt. Biztos az unalom teszi, és persze a kérés nem egyértelmű, de én rögtön reagálok rá, hogy lássa, ha mutat, akkor lesz valami. Remélem megmarad ez a szokása.

Egyértelmű, hogy Lili teljesítménye jóval jobb délelőtt, mint délután. Ez nyilván elsősorban a fáradtsággal függ össze, másodsorban talán azzal, hogy ha már volt egy jól sikerült délelőtti terápiája, akkor a feladatokat jobban unja. Sajnos a nappali alvást szinte teljesen elhagyta, pedig igényelné még. A baj csak az, hogy nem 1 körültől, hanem fél3-3-tól, de akkor aludna ő 5-ig is. Felkeltem én negyed 5-fél 5-kor, de akkor is jó eséllyel estére felpörög, és csak fél 10-10-kor tud elaludni. Persze a jól "ellevős" természetének köszönhetően akár fél9-től is elszórakoztatja magát az ágyban a sötétben, de a késői elalvás következtében, késői a kelése is, és akkor másnap pedig garantáltan nincs alvás. Ha keltjük reggel, akkor sem jön ki jól a lépés. Igaz, fél-3-kor már legtöbbzsör nem teszem le aludni, meg van. hogy igen, de akkor sem mindig alszik el. Részint ekörül vannak már terápiák is időzítve, részint már túl vagyunk gyakran egy lerakási kísérleten, és úgy érzem, hogy ekkor jobb, ha hasznosan töltjük az időt, tanulással. Közben viszont ilyenkor, amit délelőtt szépen csinált, az ilyenkor kitörlődik belőle. Kicsit aggasztó, miután a terápias 30 órából minimum 9-10 délután lesz. Igaz, Tünde is ekkor tartja az óráit, és azokban pedig szépen teljesít. De azok eszközökkel kapcsolatos, jórészt kognitív feladatok, amik amúgy is jobban fekszenek neki.

Talán megoldás lehetne, ha a könnyebb feladatokat raknánk délutánra, de ugyanakkor délelőtt sem lehet elárasztani csak nehezekkel, mert kellenek a könnyűek is, ahhoz, hogy sikeresnek élje meg az asztali munkát. Délután motiválóként be lehet tenni az uzsonnát, de igazság szerint ez nem mindig motiválja annyira, ami ahhoz kéne, hogy szépen figyeljen. Valamit segít, de nem oldja meg azt, hogy sokszor egyáltalán nem figyel a feladatra. Ma azt csináltam, hogy legyen délután is feladatozás, hogy adtam neki eleinte igazán könnyű, kedvelt feladatokat (montesorri, kirakó, formadobáló), aztán fokozatosan nehezítettem, és a végére betettem egy pár nagymozgás utánzósat. Sajnos némelyiket begyakoroltat teljesen elfelejtette. Ilyenkor tudok sajnos örjöngeni egy sort, ami nem helyes. Kriszta hangsúlyozta, hogy sok utánzós feladatot ne asztalnál, hanem "természetes közegben" gyakoroljunk, de erre sem találtunk még szuper megoldást. Hintában testrészeket szépen mutatja (sőt, az már rutinná vált, ami a legfőbb eredményünk eddig), nagylabdán, karban vokalizál, de a nagymozgás utánzás még mindig az erősen motiváló megerősítőkkel megy a legjobban, asztalnál. Ha odafigyel, akkor csinálja ugye. Délután ez nem jellemző.

Ennél aggasztóbb ingadozása is van, a szemkonatktusa most megint nagyon gyenge. Három hónapja ez megy, pár napig remek, ahhoz képest, amilyen előtte volt, pár napig lényegében nincs. Kriszta most is türelemre intene, hisz a statisztikák szerint heti 10 órában (most kb. annyi volt) a hatás nagyon elhanyagolható, ehhez képest Lilinél mégis már van eredmény.

Lili egy éves kora óta hintamániás, így logikus volt, hogy mikor Tündével elkezdtük tervezgetni a PECS bevezetését, a hinta képéből lett előszörre kártya. A PECS és a jelek esetében is olyat érdemes elsőre választani, ami nagyon motiváló a gyerek számára. Mindkét módszer köztes lépcsőt képez a nem beszéd és beszéd között. A PECS esetén a kívánt tárgy képét kell átadni ahhoz, hogy megkapja a tárgyat, a jel esetében pedig a jelet kell bemutatni. A PECS-ben két kártyája volt Lilinek, a hinta és a joghurt. A hintát szépen használta, először a hintára került tépőzár, majd az ajtófélfára. Természetesen nem tartottuk folyton ott, mert akkor konstans leszedegette volna a kártyát, de sok lehetősége volt leszedni a kártyát, és hamar (lényegében rögtön) eljutott arra a szintre, hogy átadja, majd arra, hogy akár a másik szobába kihozza nekünk és átadja. Volt, hogy hozta, és mondta is közben, hogy "hi".

Jóval ezelőtt, mikor már lehetett néha hallani egy-egy hi hangot, a viselkedésterápiás ismereteim fényében megpróbáltam "frusztrálni" Lilit, és kivárni, mígnem hi-t mond, és csak úgy berakni a hintába. Emlékszem, milyen nehéz volt eldönteni, hogy ez most hi-e vagy csak valami ííí-szerű kétségbeesett sikoly. Így gyakran lehet, hogy azt erősítettem meg, hogy még nagyobbat sikoltson (ha őszinte akarok lenni ez inkább vinnyogás az ő esetében).

Kriszta több okból is a jelek tanítása mellett döntött. Én fájva mondtam le a jól berögzött hinta kártyáról, de logikusnak tűnt, hogy erre is legyen jel, hisz ez őt valóban motiválja. Nála a motiváció egyébként is probléma, mert túl sok minden motiválja, de kevés dolog, ami napi rengetegszer adható vagy várható, hogy kérni fogja. Elkezdtük használni a hinta jelet, ami picit visszalépés az önálló kártya leszedéshez képest. Aztán kiderült, hogy van erre hangja, így elhagytuk a jelet, mondván, jó lesz bármi h-s hang.

Pár napja azt vettem észre, hogy atyavilág, pont ugyanott tartunk, mint egy éve. Lili vinnyog, én nem rakom be, aztán sír, aztán hisztizik, végül berakom valami híí-féleségre, miközben arra gondolok, hogy még mindig jobb volt az elején az a félig-meddig hihi, akkor kellett volna betennem.

Krisztával hosszasan leveleztünk erről a jelenségről, majd kiötöltük, hogy vissza a kártyát neki, a többit pedig meglátjuk. Ma például, úgy érzem, hogy többet tudtuk gyakorolni a jeleket, és van ebben jövő, úghogy kéne velük tovább haladni. Már csak azért is, mert a fel jel gyönyörűen megy, a nyit is alakul, sőt ma a golyót is spontán bemutatta. A baj csak az volt, hogy nem hittem a szememnek, így nem reagáltam elég gyorsan.

Mind a három terapeuta megcsinált egy betanulós órát, Kriszta elutazott Angliába, így most én helyettesítem őt. Ma volt az első ilyen helyettesítés pontosabban. Én közben mindennap csinálok asztali feladatokat Lilivel. Már korábban is feltünő volt, hogy a tárgyakkal való feladatokat sokkal könnyedébben teljesíti, mint a sima utánzósakat. Amennyire szeret a többi gyerek, jórészt gondolom lélektani okokból utánozni, ő annyira nem érti, hogy mire jó ez. De ahogy belegondolok, ez nem teljesen igaz, mert néha meg tök spontán utánoz, például múltkor Kriszta legyezte egy könyvlappal, és ő simán leutánozta, mert az érdekes volt. Persze most az a cél, hogy olyat is utánozzon, amit alapban nem jutna eszébe. Illetve, hogy az utánzás rutinszerű legyen az életében. Hogy megtanulhasson ezáltal egy csomó mindent, legfőképpen beszélni, gondolom.

Egy időben, amikor már leveleztem Krisztával, és készültem az ABA-ra, elkezdtem vele gyakorolni ezeket az utánzós feladatokat. Azt mondtam neki, hogy tapsoljál, és egy idő után tapsolt. Ha más akarta, hogy taspoljon, akkor rámnézett, és ha látta, hogy én is tapsolok, akkor általában elkezdte. Néha, így például a Gryluss koncerten spontán is tapsolt. Meg csinált még egypár más utánzósat. Aztán kiderült, ha azt mondom taspoljál, akkor az beszédértési feladat, ami neki amúgy is jól megy, ezért most azt kell mondani, hogy: "csináld ezt." Mert akkor az teljesen utánzós lesz.

Így eleinte alig csinálta. Illetve a tipikus mintázat volt látható: tárgyas utánzást egész hamar elkezdett, nem tárgyasat nem nagyon. Aztán persze kiderült, ha van erős motiváló, akkor utánoz ő bármit szinte. Elöször a puding volt, ami motiválta, illetve a széke hátradöntése. Utána kiderült, hogy pár tárgyra be tud nagyon indulni: ezek lánc, rugó, egy ilyen tekeredős, színes akármi, és ha látni rajta, hogy "rákattan" (repedkedő mozgás, merev szájtartás), akkor lehet mindent kérni: tapsolást, dobolást, kézemelést is egy pillanat alatt elsajátította. Úghogy most így csináljuk: ha elkapja a hév, akkor tovább stimuláljuk a tárgy mozgatásával, és kérünk tőle mindent, amíg csak lehet. Kriszta kért tőle vokalizációs utánzást is, mert kiderült, hogy azt is tudja ilyen helyzetben. Így van, hogy ezekben az erősen motiváló pillanatokban, ha adott valami szép hangot, azt ismételtem meg, hogy hátha utánozza. Ekkor Lili sokszor összezavarodik, próbálkozik mindennel: egymás után tapsol, dobol, sőt még simogatja is az asztalt, amit korábban tanítottam neki, még az igazi program előtt (ebben most nincs is benne). Nagyon édes, ahogy végigzongorázza a repertoárt. Persze ilyenkor, ha nincs hang, kisegítem, és megkérem egy olyanra, amit az előbb magától is csinált.

Az az igazság, hogy rettenetesen fárasztó az asztali munka Lilivel. Sokkal élvezetesebb, most, hogy nagyjából megvannak a feladatok, mint amikor én raktam össze őket, és ő szemmel láthatólag halálra unta (amit dobálással fejezett ki). De nap, mint nap leülni vele és 1 órákat asztalnál feladatozni nem semmi. A fáradtsághoz persze az is hozzájárul, hogy amikor nem asztali feladatot csinálunk, akkor is azon törjük a fejünket, hogyan lehetne beépíteni a hétköznapokba az utánzást, a hangok kérését, a kommunikáció funkcionálissá tételét, a testrész mutogatást. Így például a hintát, akkor lökjük újra, ha megcsinál valamit. P. nyakában ülve, akkor szaladnak, ha jól teljesíti a kért feladatot, és délutáni uzsonnakor pedig akkor kap újabb falatot, ha a szemembe nézett, vagy markáns hangot adott ki.

Lehet, hogy kegyetlennek hangzik, de erre két dolgot tudok mondani. Ivar Lovaas, az ABA kidolgozója szerint a nap 24 órájában tanulási környezetet kell teremteni a gyerek számára, mert az egészségesen fejlődő gyereknek is a nap minden pillanata tanulás. A másik pedig, hogy Lili a feladatok által tulajdonképpen több foglalkozást kap, több dobálást, több csikit, több nyakbanülést, így neki vidámabb lett az élete, és a feladatoktól egyelőre nem szenved. Mellesleg, ha nincs kedve egy feladathoz, akkor remekül tud bambán a semmibe nézni, mintha szó szerint ott sem lenne. Ez persze feladathelyzetben meglehetősen bosszantó, és jó lenne kitalálni valamit ennek a leküzdésére.

Persze, egy csomószor egyedül, vagy valakivel csak úgy játszik. Tulajdonképpen, ami le van tiltva az az öningerlés és a semmibe meredés. És az öningerlés is rövid időkre engedélyezve van, persze tisztán tanulási célzattal, lásd lánc, zuhanycső.

A hétvége legmenőbb eseménye az volt, hogy a fel jelet mutogatva felkéredszkedett az ölembe, majd kiderült, hogy nem bújni akar, hanem be van kakilva. Ennek örültünk, mert szép, funkcionális kommunikáció volt.

Szépen utánoz néha hangokat, Kriszta nagyon megdícsérte ezért pont ma. A szemkontaktusa is nagyon javul. Ugyanakkor az is érdekes, hogy más helyszínen még mennyivel gyengébb a szemkontaktusa, mint itthon, és mennyivel kevésbé veszi észre az embereket, illetve jóval kevesebb a hangja is. Ebben még nem jelent meg annyira a generalizáció, úgy látszik.

Az elmúlt két nap tanulsága, hogy a rendezett előkészület a terápia szempontjából félsiker. Ma, amikor a tegnapi tapasztalaton okulva elő volt készítve egy dobozba az összes feladat, sőt meg is mutattam Julcsinak, hogy melyik tárggyal pontosan mi lesz a feladat (tegnap még én sem tudtam), illetve kiválogattuk a megerősítéseket tartalmazó dobozból a különösen kedvelteket, az egész sokkal flotabbul ment. A feladatok között vannak utánzáson alapulók: nagymozgást utánzó pl. tapsolás, illetve tárgyas utánzások pl. építők egymásra rakása; vannak képeket felismerős feladatok (ez nagyon jól megy Lilinek); kép-kép párosítós, testrész mutogatós stb.

Kezdem látni, hogy mi a megerősítések megfelelő adagolása: új feladat után mindig adunk, ha előszörre csinálja meg, akkor a legszuperebb jutalmakat kapja, ha nem figyel és azért kell közbeavatkozni, akkor nem adunk. Viszont, hogyha tartósan nem figyel, akkor vagy érdemes könnyű feladatot adni neki, hogy szeressen az asztalnál lenni, vagy, ha nagyon kókadt, akkor felállni vele, és a jeleket gyakoroltatni, amikre elvben ugye nagyon motivált. A fel jel után hatalmas dobálózást kap, vagy nagylabdán ugrálást. A nyit jel pedig a paradicsomba vezető út, hisz például azáltal lehet bejutni a fürdőszobába, ahol a fantasztikus zuhanycső várja. Ami mellesleg jó kis vizuális öningerlés, dehát ez van..

A fel jelet egyébként mutogatja néha, és a nyit jelre is van, hogy rááll a keze. Szóval ebben jóval gyorsabban haladunk, mint gondoltam volna. Sőt, ma mintha valami nyinyi-féleség is elhangzott volna, az egyik ajtónyitáskor. Egyszer pedig volt hija, hintát kérve. Bár ott sok összeségében a nyafi, amit ugye nem kéne megerősíteni, ezért nem célszerű a hiszti/nyafit követően berakni a hintába, hanem ha az lecsengett, és elhangzott valami h betűs kezdetű szó.

Tegnap az is kiderült, hogy a joghurt, csokipuding jó kis megerősítők (persze, mint minden gyereknél), úgyhogy be fogunk iktatni tízóraikat, uzsonnákat a terápiájába, a terápiás asztalnál ülve.

A legnagyobb probléma, mint ahogy előre megjósoltam, a figyelem megtartása Lilinél. Ha odafigyel, akkor szinte mindent tud ebből a kezdő programból, ha nem, akkor egy csomószor semmi reakciója nincs, főleg a nagymozgás utánzásra. Mert úgy nyilván nehéz utánozni, hogy nem nézel oda az utánozandóra.

A legfontosabb tanulság pedig az, hogy a hangjait nagyon meg kell erősíteni (ahogy Kriszta nyomatja már egy ideje), folyton utánozni kell, mert hamar "meghálálja", már ma szépen echolált hangokat.

Kicsit aggasztó viszont, hogy Lili egyre többet játszik veszélyes dolgokkal, egyre nagyobb vehemenciával, és egyre több kényszeres dolga is van. Például tiltott tárgyakhoz odamegy, megérinti, majd el, abban a ritmusban, ahogy rá szoktam szólni, meg ilyesmi. Tudom, hogy az autizmus gyakran társul kényszerbetegséggel, és pszichológusként azt is tudom, hogy a kényszerbetegség milyen nehezen gyógyítható. Jó lenne ezt elkerülni. A terápiától azt várjuk, hogy visszafordítsa a folyamatot, hogy ne teljesedjenek ki, sőt elmaradjanak a tünetek, a betegség lefolyása szerint viszont csak most, 2 éves kor után kezdenek igazán előjönni a tünetek. Kicsit versenyfutás az idővel.

Ma délután volt az új tréning, témája az asztalhoz szoktatás és a mand-ek (kérések) tanítása volt. Jó volt, ez már szinte felsőfok, még nekem is gyors volt néha. Elhangzott, hogy milyenfajta prompt-ok vannak, hogyan használjuk őket, és, hogy a megerősítőket hogyan adagoljuk. Lili programja is benne volt, de még kicsit kaotikus az egész. Holnap jön az első terapeuta, és akkor kiderül, szerencsére még Kriszta segédletével, hogy mi is fog valójában történni.

Ami Lili jeleit érinti: hinta elmaradhat, mert van már rá hangja, így a hi hangot vagy annak valamilyen változatát kell kivárni, és csak akkor beültetni (pl. hö, he is elfogadható eleinte). Vízről is szó volt korábban, de az sem kell, mert arra van a vivi, ma is mondta szerencsére. A hálózsák sem kell, mert úgyis le van róla tiltva szegény gyerek. Kriszta egy perc alatt rájött, hogy nem azért hálózsákozik annyit  a földön fekve, mert fáradt, hanem fordítva, azért fekszik a földön, mert arra asszociál a hálózsákjáról. Az eredmény elkobzás lett, így dugdossuk előle, és csak alváshoz kapja meg. Azt hiszem nagyobb balesetnél is megkapná, hiszen legitim vigasztárgy. Így most maradnak a lánc, nyit, fel, golyó és joghurt jelek. Pont öt, de ezeket sokat kell gyakorolni, többet, mint eddig. Bár nyit jelet és fel jelet elég sokat csináltuk eddig is.

Na, most megyek is, mert konkretizálnunk kell Lili programaját.

Ja, mai büszkeségem btw, fotóztam a gyerekeket, amíg itt volt a bébiszitter, aki Lili húgát tartotta. Lilit irányítgattuk, hogy menjen oda a húgához, fogja meg stb, amit nagyrészt nem is csak Lili fejlesztésként csináltuk, hanem azért, hogy az amúgy fáradtfejű húgát mosolyra bírjuk. Normál állapotában a mosolygás a hobbija. Lili fel-alá járkált vízzel a kezében, neki az új tudása és mániája az ivás. Mikor kértük odajött, megfogta a húga kezét, hasát, amit mondtam neki, majd spontán odanyújtotta neki az italát. Igaz, nem éppen a szájához, de a fejéhez legalább.

Ja, és Tündét rendszeresen (vagyis tegnap és ma is) megsimogatta.

Az egyik legnehezebb dolog az ABA terápiában, hogy a gyerek számára teljesen ingerszegény környezetet kell teremteni, hogy megtanulja, hogy ahhoz, hogy játsszon, kérnie kell. Az autizmussal élő gyereknek nem evidencia, hogy kérjen, kérdezzen, az meg pláne nem, hogy csakúgy kapcsolatba lépjen a külvilággal. Lili alapban hintázást kéri, mert abba nem tud beszállni egyedül. Ha betudna, akkor nem jönne oda hintáért könyörögve. Ha nagyon éhes, de tényleg nagyon, akkor esetleg mondja, hogy hamm, vagy odamegy az etetőszéke mellé vagy a hűtőszekrényre mutogat. Persze, néha jelzi, hogy vegyük fel, hogy nyissuk ki az ajtót, gyurmadobozt, vagy másban segítséget kér, de ezek mind nem rutinszerűek nála. (Újabban néha bekakilást is jelzi). És, hát eddig volt elegendő játék elérhető távolságban ahhoz, hogy egész nap elszórakoztassa magát. Ha meg nincs játék, akkor játszik az ajtóval, fiókkal, elemekkel, vagy amit talál.

Most, az ABA szabályai szerint, azt kell megtapasztalnia, hogy a jót, vagyis a játékot az embereken keresztül kapja. Egyszerű társítás: játék-jó inger, ember-semleges inger társul, így az ember is jó inger lesz. Illetve az ember felé kell valamit mutatnia, jeleznie is, hogy megkapja a vágyott tárgyat, és ez már maga a kommunikáció.

De ehhez sivár, üres szoba kell, tele csupa elérhetetlen játékkal.

Kezdetben szomorú volt látni, ahogy unatkozik az eddig folyton játszó Lilike. Elkezdett körbe forogni (ez nyilván öningerlés), rengeteg hintát kérni és asztalra mászni, jobb híján.

Aztán kiderült, hogyha mi is bedobjuk magunkat sokkal jobban, akkor nem is sivár az egész. De ehhez folyton provokálni kell a megerősítőkkel, illetve, mivel azt nem lehet egész nap, és nem is cél, nehogy telítődjön velük, ezért fel kell kínálni neki játékokat, amiket szerencsés esetben ő választ ki. Jó ilyenkor vele lenni, játszani közösen, majd elrakni és csak utána elővenni egy újat. Ha muszáj, minthogy nyilván muszáj egy másik 5 és fél hónapos mellett, akkor pedig levenni neki valamit, és pár percig otthagyni vele.

Most már kezdem megszokni, de nagyon nehezített pálya, az biztos. Kezdetben a sivárság pedig olyan érzés volt, mint amikor mentem tavaly tavasszal a bölcsibe beíratni. Úgy gondoltam jót teszek vele, de mégis nagyon szomorú volt. Ha nem lenne ABA egyébként, akkor pont ezen a héten kezdődött volna a bölcsibe beszoktatása.

Azt tudni kell Liliről, hogy lényegében nincsenek szavai. Van egy-két szókezdeménye, konkrétan hamm (kajára), hi (hintára) és ma vagy mamma, amma (mamára), illetve legújabban vivivi (vízre), de ezeket ritkán használja arra, hogy kérést fogalmazzon meg, és nem elég következetesen használja, vagyis néha mondja másra is ugyanezt a hangsort. A másik jellegzetessége, hogy néha hetekre-hónapokra leszokik ezekről a "szavakról".

Ami új, és sikernek tekinthető, hogy ma életében először használta a mama,wawa hangsort arra, hogy odahívjon, sőt megkérjen valamire. A jelenet így zajlott: én telefonáltam, ő felmászott a fotelbe, ahol az elmúlt napokban a "fel" jelet gyakrolva felemelem, majd fejjel lefelé lelógatom és hátrabukfenceztetem. Ez neki igen nagy öröm, és újra kéri, így újra tudjuk gyakorolni a "fel" jelet. Szóval felmászott a fotelre és kihívóan nézett rám, majd szólított mama,wawa-mondta izgatottan, figyeljek már rá és dobáljam (ezt nem mondta ő maga, csak az arckifejezése), megcsináltam a fel jellel a dobálást, majd visszaültem a géphez. És akkor újra szólított, én újramentem. Ez egy neurotípusos (értsd átlagosan fejlődő) gyereknél teljesen hétköznapi élmény, nála ünnepelendő valami. Hajrá!

(Persze ott van a szorongás, hogy mi van, ha mégsem fog ismétlődni a dolog, és csak egy elszigetelt esemény marad. De azért biztató, hisz a terápia még nem is megy rendesen).

Elkezdtek jönni a terapeuták a pairing-re. Eleinte igen nehezen elképzelhető volt, hogy mit is fognak csinálni, de a tréning másnapján Kriszta átküldött további magyarázatot, és így teljesen érhetővé vált számomra is, hogy mi történik ilyenkor. Játék lényegében, sok-sok felajánlással a terapeuta részéről, és kreatív továbbjátszással. Ez a része kicsit floor time-os. Például felemelik Lilit, hogy válasszon játékot, és akkor azt leveszik és azzal játszanak, de nem feladatszerűen, csak, ha Lili is úgy akarja, hanem bárhogyan, ami számára izgis. Ha jól értem a mand trainig is kb. ez lesz, csak akkor mutatnia kell az elején a jelet, persze segítséggel (promt-tal eleinte).Az a lényeg, hogy a terapeuta ilyenkor ad, mindenfajta elvárás nélkül. Furcsa, mert kevéssé struktúrált a későbbi terápiához képest.

Nagyon lelkesek a terapeuták, és különösen akkor jöttek igazán bele, amikor ma egyedül hagytam őket. Lili felhangosodó hangjaiból és a sikolyaikból hallottam, hogy nagyon jól érzi magát. A lányok pedig énekelnek neki és úgy látom, hogy élvezik az egészet. Kriszta meg tényleg jó mester, mert olyan a személyisége, amire könnyű belelkesedni: nagyon pozitív, ritka Magyarországon az ilyen eleve, de közben tök komoly, nem felszínes csöppet sem, határozott is, koncepciózus, összeszedett, és nagyon jó ráérzései vannak. Liliről mindent megjegyez, amit valaha egy félszóval említettem.

Február 14-én tartotta Kriszta az első tréninget. Elmesélte az ABA terápia alapjait, és nagyon helyesen a hangsúlyt a videókra tette. A videók egyrészét már láttam, de így most jobban értettem, hogy mi is a reinforcer (megerősítő) az egyes esetekben, továbbá kiderült, hogy mi a teendő, ha a gyerek olyat ront el, amit már korábban tudott. Ilyenkor alkalmazzák a transfer trialt, egy olyan dolgot iktatnak közbe, amit biztosan tud a gyerek, hogy azért jutalmazhassák és fennmaradjon a pozitív, jutalmazó légkör. Az előadás nagyon profi volt és elég jó hangulatban telt az egész.

Lili az elején iszonyő megható volt, mert Tünde, a jelenlegi fejlesztője is jött, és nagy örömmel fogadta, ami persze Lilis, célirányos öröm volt, vagyis a táskáját csekkolta, hogy akkor hol is vannak a jó kis feladatok, amiket ő úgy imád. Kiderült, hogy azok nincsenek, és akkor húzta be a szobájába, hogy neki mégiscsak ott a helye, vele, a dolgozó asztaluknál. Mikor kiderült, hogy Tünde most nem hozzá jött, akkor elnyafizta magát. P-t gyorsan "utasítottam", hogy csináljon meg vele pár faladatot. Tanulásfüggő a lányom!

Erről jut eszembe, hogy nagy öröm ilyen jeleneteket látni, ez a szobába húzás is olyan dolog, amiről konkrétan 2-3 hónapja is azt gondoltam, amikor láttam egy jóképességű bajtársát ezt csinálni a korai folyosóján a terapuetájával, hogy a Lili ezt sosem fogja, hisz még ennyi kapcsolata sincs az emberekkel. De Tündével van, és egyre jobban figyel kifelé, nézi az ajtón érkező terapuetákat, kijön gyakran a csöngetésre, és igaz,  hogy néha eltéríti a növény az előszobában, de a szándék megvan benne. Ezt is Catherine Maurice-nak köszönhetem. Ő írta, a kislánya kapcsán, hogy kényszeresen nyomult addig, amíg valami jelet nem adott, hogy észleli az érkezőket és távozókat. Éljen a tekintélytisztelet!

Fú, de eltértem a tárgytól.

Szóval az előadáson szó volt a pairing-ről. A terapeutát, mint semleges ingert társítani kell a megerősítökkel, vagyis mindenfajta elvárás nélkül adniuk kell Lilinek. Ha éhes, kaját, ha hintázni akar, azt, és ajánlgatni a játékokat, meg bemérni, hogy melyik megerősítő mennyire hat valóban akként.

A végén még itt maradt Kriszta és megmutatta az első jeleket nekünk, szülőknek, mivel nálunk már ugye megvolt a pairing szakasz az elmúlt 2 évben, és akkor kezdhetjük a mand traininget. Ez a kérés tanítása és a demand szóbol származik a szakkifejezés.

Ezek a jelek vannak: nyit, fel, hinta, lánc (vagy kábel vagy cső), háli (hálózsák) meg joghurt.